Jellemzése (alaktani leírás)
-
Életforma: nagytermetű, örökzöld fa.
-
Magasság: természetes élőhelyén gyakran 25–35 m, kedvező helyen 40 m körüli magasságot is elérhet, vastag, egyenes törzzsel.
-
Korona: fiatalon szabályos, kúpos, idősebb korban kissé szélesedő, de általában karcsú, oszlopos karakterű marad.
Kéreg:
-
Fiatalon sima, szürkés–szürkészöld,
-
Idősebb korban megvastagszik, megrepedezik, barna–szürkésbarna táblákra törik.
Tűlevelek:
-
Laposak, 2–4 cm hosszúak, merevebbek, mint például az európai jegenyefenyőn.
-
A hajtásokon többnyire két, oldalsó sorban állnak, de nem fekszenek olyan „fésűsen laposan”, mint Abies alba-nál; az ág összképe kicsit „sűrűbb”, fésűs-kusza.
-
Színük felül sötétzöld, fényes, alul két halványabb fehéres sztómasáv látható.
-
A faj neve is utal rá: a tűk vége ép, hegyes, nem kicsípett vagy bemetszett – emiatt a tűk kissé szúrós érzetűek.
Rügyek, tobozok:
-
Rügyek: kicsik, barnák, kevéssé gyantásak.
-
Tobozok:
-
jegenyefenyőkhöz híven felállók (nem csüngenek),
-
hosszuk kb. 10–15 cm, hengeresek, zöldből barnásra érnek,
-
pikkelyeikből gyakran kissé kiállnak a murvalevelek (bracteák), apró „farkincát” alkotva,
-
éréskor a pikkelyek a fán szétesnek, a tengely marad csak meg – az erdő talaján ép tobozt ritkán látni.
-
Összességében egy erőteljes, „markáns” jegenyefenyő, kemény, hegyes tűkkel, szabályos, elegáns koronával.
Növényföldrajz (elterjedés, élőhely)
-
Őshonos elterjedés:
-
Északkelet-Kína (Mandzsúria: pl. Heilongjiang, Jilin, Liaoning tartományok),
-
Korea-félsziget (Észak-Korea, Dél-Korea hegyvidéki részei),
-
valamint a orosz Távol-Kelet egyes területei (főleg a Primorje–Amur vidéken).
-
-
Élőhely:
-
hegy- és dombvidéki hűvös, csapadékos, kontinentális klímájú erdők,
-
többnyire vegyes lomb- és tűlevelű erdőkben fordul elő (pl. tölgyek, juharok, hársak, más fenyők társaságában),
-
inkább mély, üde, jó vízellátottságú, tápanyagban gazdag talajokat kedvel,
-
magasságban nagyjából tengerszint felett néhány száz métertől a középhegységi szintig húzódik.
-
-
Klímaigény:
-
hűvös, havas telű, de viszonylag meleg nyarú, csapadékos területekhez alkalmazkodott,
-
jól bírja a hideg teleket, de hosszú, forró, száraz nyarú klímán gyengén teljesít.
-
Etimológia
-
Abies – a nemzetségnév a klasszikus latin „abies” szóból származik, ami általánosan a jegenyefenyőre, fenyőfára utalt. Már az ókori rómaiak is ezzel a névvel illették a magas, egyenes, gyantás fenyőféléket (hajóépítés, gerendák, oszlopok faanyaga).
-
holophylla – görög eredetű, két szó kapcsolata:
-
holos = „egész, teljes”,
-
phyllon = „levél”.
Jelentése: „ép levelű, teljes levelű” – utalás arra, hogy a faj tűlevelei nem csúcsfogatlanok vagy bevágottak, hanem egész szélű, hegyes végű tűk, ami a jegenyefenyők között is jellegzetes bélyeg.
-
Védettség, természetvédelmi helyzet
-
Globális szinten a faj jelenlegi ismereteink szerint nem tartozik a legsúlyosabban veszélyeztetett jegenyefenyők közé. Nagy, bár széttagolt elterjedési területe van Északkelet-Ázsiában.
-
Ugyanakkor természetes állományait több tényező is kedvezőtlenül érintheti:
-
intenzív erdőgazdálkodás, tarvágás,
-
élőhely-átalakítás (mezőgazdasági művelés, településfejlesztés),
-
helyenként a klímaváltozás miatti szárazodás, szélsőségesebb hőmérsékletek.
-
-
Emiatt több országban regionálisan védett, vagy vörös listán szereplő faj, különösen ott, ahol az eredeti, természetes mandzsúriai erdők erősen megfogyatkoztak.
-
Erdészeti szempontból ugyanakkor értékes faanyagú, gyors növekedésű faj, így néhol gazdasági célú telepítésekben is megjelenik (ez viszont – ha nem fenntartható módon történik – a természetes állományokra vissza is üthet).
Összefoglalva: nem a legkritikusabban veszélyeztetett, de a természetes mandzsúriai–koreai erdők zsugorodása miatt hosszú távon odafigyelést igénylő fajnak tekinthető.
