Morfológia
Az Albizia julibrissin — selyemakác vagy perzsa selyemfa — lombhullató, kisebb-közepes termetű fa a pillangósvirágúak tágabb rokonságába tartozó mimózafélék közül. Általában 5–10 méter magasra nő, koronája szélesen szétterülő, lapított, ernyőszerű. Idősebb korban kifejezetten mediterrán vagy egzotikus hatású, laza árnyékot adó fa.
Törzse gyakran rövid, hamar elágazó. Kérge szürkésbarna, viszonylag sima, idősebb korban finoman repedezett. Hajtásai vékonyak, zöldesek vagy barnásak, a korona szerkezete könnyed, levegős.
Levelei kétszeresen szárnyaltak, rendkívül finom rajzolatúak. Egy levél sok apró levélkéből áll, ezért az egész lomb mimózaszerű, páfrányos hatású. A levelek este vagy erős szárazságban részben összecsukódhatnak. A lomb sötét- vagy középzöld, ősszel többnyire sárgásan színeződik, majd lehull.
Virágai nyáron, rendszerint június végétől augusztusig nyílnak. A virágok aprók, de a hosszú, selymes porzószálak miatt nagyon látványosak. Színük rózsaszín, halvány rózsásfehér vagy mélyebb rózsaszínes árnyalatú. A virágzat pamacsos, ecsetszerű, illatos, sok rovart vonz.
Termése lapos, barna hüvely, amely ősszel érik és gyakran télen is a fán marad. A magok laposak, kemények, hüvelyenként több fejlődik.
Növényföldrajz
Az Albizia julibrissin Ázsia melegebb, mérsékelt és szubtrópusi vidékein őshonos. Természetes elterjedése a Kaukázus, Irán, Közép-Ázsia, Afganisztán, Pakisztán, India északi részei, Kína, Korea és Japán felé húzódik.
Növényföldrajzilag igen tág elterjedésű ázsiai faj, amely a szárazabb, melegebb kontinentális területektől a párásabb kelet-ázsiai vidékekig többféle klímához alkalmazkodott.
Európában és Észak-Amerikában régóta díszfaként ültetik. Melegebb tájakon helyenként kivadulhat, sőt enyhébb klímájú régiókban inváziós viselkedést is mutathat.
Ökológiai igények
Az Albizia julibrissin fény- és melegigényes fa. Teljes napon fejlődik és virágzik a legszebben. Félárnyékban megélhet, de koronája lazább lesz, virágzása gyengül.
Kedveli:
-
a napos, meleg fekvést,
-
a jó vízáteresztő talajt,
-
a laza, középkötött vagy homokos vályogtalajt,
-
a mérsékelten száraz vagy üde termőhelyet,
-
a védett mikroklímát.
Talajban viszonylag tűrőképes, de a pangó vizet és a tömörödött, levegőtlen talajt rosszul viseli. Begyökeresedve jól tűri a szárazságot és a nyári hőséget, ezért városi, meleg fekvésű helyeken is használható. Fiatal korban azonban öntözést igényelhet, különösen hosszabb aszály idején.
Fagytűrése közepes. Idősebb példányai védett fekvésben Magyarországon többnyire áttelelnek, de fiatal korukban, illetve erős, hótakaró nélküli fagyokban visszafagyhatnak. Hidegebb vidékeken déli fekvés, falvédettség és jó vízelvezetés előnyös. A késő tavaszi fagyok az induló hajtásokat károsíthatják.
Gyökerein nitrogénkötő baktériumokkal társulhat, ezért a talaj nitrogénforgalmában is szerepet játszhat.
Felhasználás
Az Albizia julibrissin elsősorban díszfa. Különleges, kétszeresen szárnyalt lombja és rózsaszín, selymes virágzata miatt egzotikus hangulatú kertek egyik látványos fája.
Felhasználható:
-
szoliter díszfaként,
-
mediterrán hangulatú kertekben,
-
belső udvarokban,
-
meleg, védett előkertekben,
-
teraszok közelében,
-
laza árnyékot adó kisebb faként,
-
parkokban és városi zöldfelületeken enyhébb klímán.
Nagy előnye, hogy nyár közepén virágzik, amikor sok fa már nem díszít virággal. Lombja finom árnyékot ad, nem képez túl sötét koronát, ezért alatta félárnyéki növények is megmaradhatnak.
Díszváltozatai is ismertek, például sötétebb rózsaszín virágú vagy bordós lombú fajták. Hidegebb fekvésben célszerű edzettebb, bevált fajtát választani, és fiatal korban téli védelemről gondoskodni.
Etimológia
Az Albizia nemzetségnév Filippo degli Albizzi olasz nemes és növénykedvelő nevéhez kapcsolódik, aki a 18. században hozzájárult a növény európai megismertetéséhez.
A julibrissin fajnév perzsa eredetű. A „gul-i abrisham” kifejezéssel hozzák kapcsolatba, amelynek jelentése nagyjából „selyemvirág”. Ez a virágok hosszú, finom, selyemszerű porzószálaira utal.
A magyar selyemakác név szintén a virágok selymes, ecsetszerű megjelenését fejezi ki. Bár a névben „akác” szerepel, a növény nem azonos a fehér akáccal; csak távolabbi rokonságban áll vele a pillangósvirágúak tágabb körén belül.
