Morfológia
Az Astragalus cicer (hólyagos csüdfű) évelő, lágyszárú növény a pillangósvirágúak családjába (Fabaceae) tartozik. Erőteljes gyöktörzset fejleszt, amelyről hosszú föld alatti tarackok erednek, ezért gyakran kiterjedt telepeket alkot.
Szárai felállók vagy kezdetben fekvők, majd felemelkedők, rendszerint 40–100 cm hosszúak. Levelei páratlanul szárnyaltak, 10–25 tojásdad vagy elliptikus levélkéből állnak. A levélkék csúcsa többnyire lekerekített vagy enyhén kicsípett.
Virágai sárgák vagy halványsárgák, tömött, gömbölyded vagy tojásdad fürtökben helyezkednek el. Egy virágzatban gyakran 20–40 virág is található. Virágzása általában májustól júliusig tart. Termése hosszúkás, enyhén felfújt hüvely, amely éréskor barnásfeketére színeződik.
A gyökereken nitrogénkötő baktériumokkal társult gyökérgümők találhatók.
Növényföldrajz
Az Astragalus cicer eurázsiai elterjedésű faj. Őshonos Európa középső és keleti részén, valamint Nyugat- és Közép-Ázsiában.
Előfordul:
-
Közép-Európában,
-
Kelet-Európában,
-
a Balkánon,
-
a Kaukázus vidékén,
-
Szibéria nyugati területein,
-
Közép-Ázsia egyes részein.
Észak-Amerikába takarmánynövényként telepítették, ahol több helyen meghonosodott.
Társulás
Természetes élőhelyein elsősorban:
-
löszgyepekben,
-
sztyeppréteken,
-
erdőssztyeppekben,
-
szárazabb kaszálóréteken,
-
cserjésedő gyepekben,
-
útszegélyeken,
-
vasúti töltéseken
fordul elő.
Gyakori eleme a kontinentális jellegű füves növénytársulásoknak, különösen ott, ahol a talaj tápanyagellátottsága közepes vagy jó.
Ökológiai igények
Fényigényes növény, árnyékban gyengén fejlődik.
Kedveli:
-
a napos fekvést,
-
a jó vízáteresztő talajokat,
-
a közepesen száraz vagy üde termőhelyeket,
-
a semleges vagy meszes kémhatású talajokat.
Jól tűri:
-
a téli hideget,
-
a szárazabb időszakokat,
-
a kaszálást,
-
a legeltetést.
Mélyre hatoló gyökérzete miatt viszonylag szárazságtűrő. Nitrogénkötő képessége révén gyengébb termőhelyeken is jól fennmarad.
Felhasználás
Az Astragalus cicer jelentős takarmánynövény.
Felhasználása:
-
szénakészítésre,
-
legelőnövényként,
-
talajjavító zöldtrágyaként,
-
erózióvédelmi célokra,
-
méhlegelőként.
Magas fehérjetartalma miatt értékes takarmány. Nitrogénkötő képessége javítja a talaj termékenységét, ezért gyeprekonstrukciókban és természetvédelmi gyeptelepítésekben is alkalmazzák.
Virágai sok nektárt termelnek, ezért kiváló méhlegelő.
Gyógyhatás
Az Astragalus cicer nem tartozik a jelentős gyógynövényként használt csüdfűfajok közé. A gyógyászatban elsősorban egyes ázsiai csüdfűfajok, különösen az Astragalus membranaceus gyökere használatos.
Az A. cicer népi gyógyászati alkalmazása korlátozott volt. Egyes vidékeken általános erősítő vagy takarmányozási célból ismerték, de nem vált fontos gyógynövénnyé.
Etimológia
Az Astragalus név a görög astragalos szóból származik. Eredetileg bokaízületi csontot vagy abból készült dobókockát jelentett. A név feltehetően egyes fajok magjainak vagy terméseinek alakjára utal.
A cicer latin szó, jelentése „csicseriborsó”. A fajnév a növény hüvelyes termésére és a csicseriborsóhoz hasonló megjelenésű magjaira utal.
