Morfológia
A Berberis wilsoniae alacsony termetű, sűrű, íves ágú, erősen tövises, félörökzöld cserje. Többnyire körülbelül 1 méter magasra nő, de szélességben ennél nagyobbra is terülhet, ezért párnás vagy domború bokorformát ad. Levelei kicsik, többnyire visszás-tojásdadok, kanalasak vagy keskenyen visszás-lándzsásak, színük szürkészöld vagy kékeszöld árnyalatú. Ősszel a lomb gyakran vöröses-narancsos színt vesz fel. Virágai aprók, halványsárgák, tavasszal nyílnak, majd áttetsző, rózsaszínes–korallos bogyók fejlődnek rajta, amelyek hosszú ideig díszíthetik a bokrot.
Növényföldrajz
A faj őshonos elterjedési területe Délkelet-Tibet, Dél-Közép-Kína és Észak-Mianmar vidéke. Természetes élőhelyein elsősorban a mérsékelt öv hegyvidéki lejtőin, cserjésekben, erdőszegélyeken, köves-sziklás helyeken és vízfolyások környezetében fordul elő. Nem európai eredetű faj, hanem ázsiai díszcserje, amelyet később a kertkultúra terjesztett el más mérsékelt égövi területeken is.
Felhasználás
Elsősorban díszcserjeként értékes. Alacsony termete, tömött habitusa, tövisei, szép őszi lombszíne és rózsás bogyói miatt jól használható sziklakertekben, kisebb előkertekben, alacsony sövényként, cserjecsoportok előterében vagy talajtakaró jelleggel rézsűkön is. Napos vagy világos félárnyékos fekvésben mutat a legszebben, és jó vízáteresztő talajban fejlődik megbízhatóan. A sűrű, tüskés ágrendszer miatt védő jellegű ültetésekben is alkalmazható.
Etimológia
A Berberis nemzetségnév középkori latin közvetítéssel, arab eredetű növénynévből származik. A wilsoniae fajnév Ernest Henry Wilson növénygyűjtő családnevére utal; a fajt Wilson fedezte fel és vezette be a kertészetbe, a név pedig a források szerint a feleségére emlékeztet.
