Morfológia
A Betula lenta (édes nyír vagy cseresznyenyír) lombhullató, közepes vagy nagy termetű fa, rendszerint 15–25 méter magas. Koronája fiatalon kúpos, később szélesen tojásdad vagy kerekded. Kérge sötétbarna vagy majdnem fekete, fényes, fiatal korban sima, és erősen emlékeztet a vadcseresznye kérgére. Idősebb korban lemezesen repedezik.
Levelei váltakozó állásúak, tojásdadok vagy elliptikusak, hegyes csúcsúak, szélük finoman fűrészes. A levélfelszín fényes sötétzöld, fonákja világosabb. Ősszel aranysárgára színeződik.
A fiatal hajtások és a kéreg megdörzsölve jellegzetes, édeskés „télizöld” illatot árasztanak. Virágai barkákban jelennek meg tavasszal. Termése apró szárnyas makkocska.
Növényföldrajz
A faj Észak-Amerika keleti részén őshonos, elsősorban az Appalache-hegység és a Nagy-tavak térségének erdeiben fordul elő. Gyakori hegyvidéki lombos erdőkben.
Ökológiai igények
A Betula lenta üde, hűvösebb klímájú területeken fejlődik a legjobban. A mélyrétegű, humuszban gazdag, enyhén savanyú, jó vízellátású talajokat kedveli. A szárazságot rosszul viseli, de a pangó vizet sem kedveli. Félárnyékot fiatalon elvisel, később inkább fényigényes. Fagytűrése jó.
Etimológia
A Betula latin eredetű név, jelentése nyírfa. A lenta latin szó, jelentése „hajlékony” vagy „rugalmas”, amely valószínűleg a fiatal ágak rugalmasságára utal.
Megjegyzés
A Betula lenta fája kemény, nehéz és finom szövetű, ezért bútoripari, belsőépítészeti és furnéripari célokra értékes. Korábban gyakran használták szerszámnyelek, padlók és hordók készítésére is. A kéreg és a hajtások illóolajokat tartalmaznak; ezekből egykor „wintergreen” aromájú kivonatot nyertek. Díszfaként is ültetik, különösen sötét, cseresznyeszerű kérge és aranysárga őszi lombszíne miatt. Természetes élőhelyein fontos erdei fafaj és vadon élő állatok számára is jelentős táplálék- illetve élőhelyforrás.
A Betula lenta nedvéből tavasszal kisebb mennyiségben édeskés nedvet csapoltak, amelyből szirupot, erjesztett italokat és különféle édesített italalapokat készítettek. Bár cukortartalma alacsonyabb a cukorjuharénál, helyi jelentősége volt mint természetes édesítőforrásnak. A faj azonban elsősorban aromás, télizöld illatú illóolajairól vált ismertté, nem pedig cukortermeléséről.
