Jellemzése
-
Család: Cupressaceae (ciprusfélék)
-
Életforma: nagytermetű, örökzöld fa.
-
Magasság: többnyire 30–40 m, kedvező termőhelyen akár 40–60 m, törzse 1–3 m átmérőjű is lehet.
-
Korona: fiatalon szabályos, karcsú kúp, idős korban szélesen kúpos, oszlopos–sudaras, oldalt szétterülő ágakkal.
Kérge, hajtásai
-
Kéreg fiatalon narancsbarna, sima; később szürkésbarna, mélyen barázdált, hosszú szálas csíkokban leváló, rostos.
-
A fa erősen gyantás, aromás illatú, főleg friss vágásnál vagy zúzott lombnál érezhető.
Lomb
-
A hajtások lapított, legyezőszerű lombspray-ket alkotnak.
-
A levelek apró, pikkelyszerű, hosszasan lefutók („dekurresek”), 2–15 mm-esek, négytagú „álörvökben” ülnek.
-
Mindkét oldalon élénk, sötétzöldek, a sztómák kevéssé feltűnőek – ezért a lomb telten zöld színű, nem kékeszöld.
Tobozok
-
Porzós tobozok: 6–8 mm hosszúak, sárgásak, a hajtáscsúcsokon ülő apró hengeres füzérek.
-
Termős tobozok:
-
20–35 mm hosszúak, keskenyen tojásdadok,
-
négy fő pikkelyük van (ritkán 6), az alsó pár hordozza a 4 szárnyas magot, a felső pár többnyire meddő, összeforrt lemez.
-
fiatalon zöldek, éréskor sárgás–narancsbarna színűre váltanak, kb. 8 hónap alatt érnek be.
-
Növényföldrajz, élőhely
-
Őshonos elterjedés:
-
Nyugat-Észak-Amerika:
-
Oregon középső–délnyugati részeitől végig Kalifornián át,
-
Ny-Nevada hegyvidékei,
-
ÉNy-Mexikó, Baja California északi része.
-
-
-
Magassági öv: kb. 50–2900 m tengerszint felett – a parti dombvidéktől a Sierra Nevada magasabb régióiig.
-
Élőhely:
-
montán kevert tűlevelű erdők (ponderosa fenyő, sugar pine, Douglas-fenyő, óriás mamutfenyő stb. társaságában),
-
mély, jó vízgazdálkodású, de nyáron is gyakran száraz talajokon.
-
-
Nagyon tűz- és szárazságtűrő faj, vastag kérgének köszönhetően az alacsonyabb intenzitású erdőtüzeket jól bírja, és az ilyen zavarások után sokszor előnybe kerül a versenytársakkal szemben.
Etimológia
-
Calocedrus – a görög kalos („szép”) + kedros („cédrus”) szavakból: „szép cédrus”, utalva dekoratív habitusára és illatos, cédrusra emlékeztető fájára.
-
decurrens – latin decurro („lefut, lefelé fut”) melléknévi igenévből; botanikai értelemben „lefutó”, azaz a levélpikkelyek hosszan lefutnak a hajtás tengelyén – erre utal a fajnév.
Védettség, természetvédelmi helyzet
-
IUCN-státusz: LC – Least Concern (nem veszélyeztetett).
-
Elterjedése viszonylag széles, és sok helyen gyakori, fontos elegyfafaj a montán erdőkben; a fő veszélyt inkább az erdőgazdálkodási gyakorlat és a klímaváltozás hosszú távú hatása jelenti, de jelenleg nem sorolják a veszélyeztetett koniferek közé.
Használat, kertészeti jelentőség
-
Fája könnyű, tartós, gyantás illatú, ezért:
-
külső falburkolatokra, zsindelyre, kerítésekre,
-
belső burkolatokra, ládákra, régebben ceruzafának használták nagy mennyiségben.
-
-
Őslakos kaliforniai népek gyógynövényként, kosárfonásra, íjkészítéshez, építkezéshez és tűzgyújtáshoz is használták.
-
Kertészetben oszlopos, illatos, télizöld díszfa, mérsékelt–meleg, száraz nyarú klímán (Kalifornia, mediterrán vidékek, Óceáni-Európa egy része) különösen bevált; hazai viszonyok közt is ültetik parkokba, arborétumokba, jó vízlefolyású talajra.
Sargent, C.S., Silva of North America (1891-1902)
Silva
vol. 10 (1896)
t. 534 (1898)