Carpinus betulus - gyertyán

Általános jellemzés

• Család: Betulaceae (nyírfafélék)

• Életforma: lombhullató közepes–nagy fa

• Magasság: általában 15–20(–25) m, kedvező helyen ennél magasabb is lehet.

• Élettartam: közepesen hosszú életű, keményfás faj.

Törzs, kéreg, korona

• Törzse fiatalon viszonylag egyenes, idősebb korban gyakran többtörzsűvé válik, vagy a törzsön jellegzetes „izmos, inas hullámok” jelennek meg.

• Kéreg:

  • fiatalon sima, szürkés,

  • később is többnyire sima marad, de a törzs felszíne hosszanti, izmos bordákkal tagolt – ez a gyertyán egyik legkönnyebben felismerhető bélyege.

• Korona:

  • fiatalon keskenyebb, tojásdad–kúpos,

  • idősebb korban sűrűn elágazó, zárt, tömött lombkorona, jó „árnyékadó” fa.

Levél

• Váltakozó állású, egyszerű levél.

• Alak: tojásdad–elliptikus, 5–10 cm hosszú.

• Szél: erősen kétszeresen fűrészes, hegyes fogakkal.

• A levéllemez jellegzetesen erősen erezett, kissé „gyűrött” hatású, az erek között a lemez enyhén bemélyed.

• Szín: felül középzöld, fonákja világosabb; ősszel általában sárgára színeződik.

Virág, termés

Virág

• Egylaki fafaj – egy egyeden hím és nővirág is van, barkákban.

• Hím barkák:

  • hosszú, lecsüngő barkák, kora tavasszal nyílnak.

• Nővirágzat:

  • rövidebb barkák, amelyekből később a terméscsomók fejlődnek.

Termés

• Kis makkocska (diótermés),

• mindegyikhez széles, 3-karéjú murvalevél kapcsolódik, ami „szárnyként” szolgál.

• A termések lazán, csomókban lógnak, ősszel szalmasárgára érnek; a szárnyas murvalevelek segítik a szél általi terjedést.

Növényföldrajz, élőhely

Elterjedés

• Őshonos Európa nagy részén: főleg Közép-, Dél- és Nyugat-Európában,

• kelet felé Kis-Ázsiáig, a Kaukázusig, Észak-Iránig húzódó areállal.

• Magyarországon is őshonos, sok helyen gyakori, különösen a domb- és hegyvidéki erdőkben.

Élőhely, társulások

• Legjellegzetesebb állománytípusa a gyertyános–tölgyes, ahol kocsánytalan tölggyel (Quercus petraea), bükkel (Fagus sylvatica), hárssal, juharokkal társul.

• Közepesen üde, jó vízgazdálkodású, többnyire agyagos vagy vályog talajokat kedvel, gyakran lösszel, löszvályoggal borított domb- és hegyoldalakon.

• Jól tűri az árnyékot, fiatal korban árnytűrő, így a természetes erdőkben gyakran alsó lombkoronaszintet alkot, majd fokozatosan „felküzdi magát”.

Etimológia

• Carpinus – régi latin név a gyertyánokra; már az ókori szerzők is használták, jelentése gyakorlatilag „gyertyán-fa”. Eredete bizonytalan, valószínűleg itáliai dialektusokból került a klasszikus latinba.

• betulus – a latin Betula (= nyír) nevéhez kapcsolódó melléknévi forma; jelentése kb. „nyír-szerű, nyírszerű”. Valószínűleg a gyertyán nyírfélékhez való rokonságára, illetve bizonyos hasonlóságokra (lomb, erdei társulások) utal.

Védettség, felhasználás – röviden

• Nem védett faj, de számos védett erdőtársulás (pl. természetközeli gyertyános–tölgyesek) egyik fontos alkotója, így közvetve természetvédelmi értékű.

• Faanyaga nagyon kemény, rugalmas (innen a régi „gyertyánkemény” kifejezés), ezért:

  • régen szerszámnyélnek, fogaskeréknek, szánkótalpnak,

  • ma parkettának, esztergályos munkákhoz használják.

• Kertészetben formára vágható, sűrű lombú fának számít:

  • sövénynek, fasornak, formára nyírt „falnak” kiváló,

  • jól tűri a rendszeres metszést.