Catalpa speciosa - pompás szivarfa, amerikai szivarfa

Morfológia
A Catalpa speciosa (nyugati szivarfa) lombhullató, közepes vagy nagy termetű fa, amely rendszerint 15–25 méter magasra nő. Koronája szélesen tojásdad vagy kerekded, viszonylag laza szerkezetű, nagy levelei miatt erőteljes megjelenésű. Törzse egyenes, kérge szürkésbarna, hosszanti repedésekkel.

Levelei nagyok, szíves vállúak, tojásdadok, 15–30 cm hosszúak, ép szélűek, világos- vagy középzöldek. A levélzet ritkásabb, de mérete miatt erősen árnyékol. Virágai nyár elején nyílnak, nagy, fehér, harang alakúak, belül sárgás és bíbor foltokkal, laza bugavirágzatban. Termése hosszú, keskeny, akár 20–40 cm-es toktermés („szivar”), amely őszig vagy télig a fán marad.

Növényföldrajz
A faj Észak-Amerikából származik, elsősorban az Egyesült Államok középső és keleti részéről. Természetes élőhelyein folyóvölgyekben, ligeterdőkben és nedvesebb síkvidéki területeken fordul elő.

Ökológiai igények
A Catalpa speciosa fényigényes faj, napos fekvésben fejlődik a legszebben. A jó vízellátású, mélyrétegű, tápanyagban gazdag talajokat kedveli, de viszonylag jól alkalmazkodik különböző talajtípusokhoz. A rövidebb száraz időszakokat elviseli, de üde körülmények között fejlődik a legjobban. Fagytűrése jó, ezért mérsékelt égövön is biztonságosan nevelhető. Városi környezetben is viszonylag jól használható.

Felhasználás
Elsősorban díszfaként ültetik parkokban, fasorokba és nagyobb kertekbe. Nagy levelei és látványos virágzása miatt szoliterként különösen értékes. Árnyékadó faként is jelentős. Faanyaga könnyű, viszonylag tartós, egyes helyeken kültéri felhasználásra is alkalmazták.

Etimológia
A Catalpa név észak-amerikai indián (valószínűleg catawba) eredetű növénynévből származik. A speciosa latin szó, jelentése „szép”, „látványos”, ami a faj díszes virágzatára és megjelenésére utal.

Megjegyzés

A Catalpa speciosa nagyobb termetű, egyenesebb törzsű, szabályosabb koronájú és általában fagytűrőbb, míg a Catalpa bignonioides alacsonyabb, szélesebb, lazább habitusú fa; a speciosa levelei és termései többnyire nagyobbak és robusztusabbak, ezért összhatásában erőteljesebb, míg a bignonioides inkább terebélyes, kevésbé szabályos megjelenésű.