Catalpa speciosa - pompás szivarfa, amerikai szivarfa

Általános jellemzés

• Család: Bignoniaceae (trombitafa-félék)

• Életforma: lombhullató, nagy díszfa

• Magasság: általában 15–25 m, jó termőhelyen ennél kicsit magasabb is lehet

• Korona: fiatalon inkább keskenyebb, oszloposabb, később szélesen boltozatos, kicsit szétterülő, viszonylag ritkás ágrendszerrel.

Törzs, kéreg

• Törzse többnyire rövid, fölötte erős vázágak ágaznak szét.

• Kéreg szürkésbarna, vastag, mélyen barázdált, lemezesen repedezett, jóval durvább, mint a C. bignonioides-é.

Levél

• A faj egyik legfeltűnőbb bélyege: óriási levelek.

• Levélállás: gyakran 3-as örvökben vagy átellenesen.

• Lemez:

  • széles szíves (cordata) vagy kissé tojásdad,

  • hossza 15–30 cm, szélessége is közel ekkora,

  • széle többnyire ép, csúcsa hegyes.

• Felülete puha, kissé nemezes tapintású, főleg a fonákon.

• A zúzott levélnek jellegzetes, kissé fanyar illata van.

Virág, termés

Virág

• Nagyon díszes, feltűnő virágzású fa.

• Virágzás ideje: késő tavasz–kora nyár (nálunk többnyire június eleje–közepe).

• Virágzat: felálló, nagy, bugás csomók az ágak végén.

• Virágok:

  • kb. 3–4 cm-es, harang/bilétás (trombitaszerű) fehér virágok,

  • a torokban sárgás és lilásbarna foltos csíkokkal, pettyekkel.

• Illatuk enyhébb, mint sok illatos díszcserjéé, de közelről érezhető, és a rovarokat jól vonzza.

Termés

• Hosszú, vékony, „szivar” alakú tokok, innen a „szivarfa” név.

• Hosszuk akár 20–40(–50) cm, vékony, barna, télen is sok marad a fán, így messziről könnyen felismerhető.

• A tokban sok szárnyas mag található, amelyek tavasszal kihullanak.

Növényföldrajz, élőhely

Őshonos elterjedés (Észak-Amerika)

• Eredeti areálja viszonylag szűk, az USA középső–keleti részén:

  • főként a Mississippi–Ohio folyóvölgyek környéki államok (Illinois, Indiana, Missouri, Arkansas, Kentucky, Tennessee, stb.).

• Természetes élőhelye:

  • folyóvölgyek, árterek, üde–nedves síkvidéki erdők,

  • jó vízellátottságú, mély talajokon érzi magát a legjobban.

Másodlagos elterjedés

• A 19. századtól kezdve parkfaként, utcafaként ültették Észak-Amerika más részein, majd Európában is.

• Ma sokfelé látható díszfaként:

  • parkokban, nagyobb kertekben,

  • út- és sétányfaként,

  • ipari–városi környezetben is, mert viszonylag tűrőképes.

Ökológiai igények

• Fény: fénykedvelő, teljes napon érzi magát legjobban.

• Talaj:

  • az üde, mély, tápdús talajt szereti,

  • de meglehetősen tűrőképes – gyengébb, kavicsos–agyagos, közepesen száraz városi talajon is elboldogul,

  • a tartós pangó vizet viszont nem kedveli.

• Klíma:

  • a C. bignonioides-nél jobban bírja a hideget,

  • kontinentális, hideg teleken is használható (ezért hívják „northern catalpa”-nak).

Kertészeti, gyakorlati szempontok

• Előnyei:

  • nagyon mutatós, egzotikus jellegű lombozat,

  • látványos fehér virágzás,

  • gyors ifjúkori növekedés,

  • várostűrés (szennyezettebb levegőt is elviseli).

• Hátrányai:

  • nagy leveleket és sok hosszú termést hullat → kissé „rendetlen” fa,

  • fája viszonylag rideg, ágai szélviharban törhetnek,

  • kisebb kertben nagyra nőhet, ezért inkább tágasabb helyre ajánlott.

• Faanyag:

  • könnyű, de viszonylag tartós, lassan korhad, emiatt helyenként oszlopnak, kerítésnek, kisebb faépítményekhez is használták.

Etimológia

• Catalpa

  • valószínűleg egy észak-amerikai indián (valószínűleg catawba vagy muszkogee) névből torzult tudományos névvé;

  • eredetileg egy helyi fa neve lehetett, amelynek a nagy levelei és „szárnyas fejű” magjai (szárnyas magvú tokok) jellegzetesek voltak.

• speciosa

  • latinul: „szép, csinos, díszes”,

  • a faj kifejezetten mutatós virágzására és díszértékére utal.