Cephalotaxus harringtonia / harringtonii – japán altiszafa, japán szilva-tiszafa (plum yew)
(A szakirodalomban ma inkább Cephalotaxus harringtonia vagy grammatikailag javítva C. harringtonii néven fut – a „harringtoniana” alak elterjedt, de nem tekintik helyes névnek.)
Rendszertan, alapadatok
-
Család: Taxaceae (tiszafafélék; egyes rendszerekben Cephalotaxaceae)
-
Nemzetség: Cephalotaxus – „altiszafák, szilva-tiszafák”
-
Faj: Cephalotaxus harringtonia / harringtonii
-
Magyar/angol nevek: japán altiszafa, japán szilva-tiszafa, Korean / Japanese plum yew, cowtail pine.
Örökzöld, lassan növő cserje vagy kis fa, nagyon jó árnyéktűréssel.
Alaktani jellemzés
Méret, habitus
-
Természetben, neveléstől függően 2–5(–10) m magas, sokfelé inkább nagy cserjeként tartják.
-
Koronája sűrű, többtörzsű, terebélyes vagy felfelé nyúló – a fajtától függően lehet szétterülő, talajtakaró vagy oszlopos is (pl. ‘Prostrata’, ‘Fastigiata’).
Hajtások, kéreg
-
Fiatal hajtások több évig zöldek, a levélalapoknál bordázottak.
-
Idős ágak kérge szürkés- vagy vörösesbarna, hosszában repedező, lemezekben válik le.
Levelek
-
Örökzöld, lapos, tűszerű levelek, kb. 3–6 cm hosszú, ~3 mm széles (átlagosan ~5 × 0,3 cm).
-
A hajtáson valójában spirálisan állnak, de elcsavarodva két szabályos sorba rendeződnek, V alakban a hajtás két oldalán – hasonlít a tiszafához, de levelei általában hosszabbak.
-
Felszínük matt zöld vagy sárgászöld, fonákon két széles, világos sztómasáv látható.
Virág, termés
-
Kétlaki faj: külön hím és nőivarú egyedek.
-
Hím virágok: apró, gömbölyű „fejecskék”, párokban ülnek a levelek tövében, krémszínűek, majd megbarnulnak; kora tavasszal (március–május) szórják a pollent.
-
Nővirágok: kis göb-szerű képletek íves kocsányon a hajtásalapoknál.
-
Termés / mag:
-
valójában mag, amit húsos, szilvaszerű arillus (magköpeny) vesz körül;
-
kb. 2–2,5 cm hosszú, 1,5 cm széles, olíva vagy miniszilva alakú;
-
kezdetben zöld, éretten barnás, lilásbarna.
-
Növényföldrajz, élőhely
-
Őshazája:
-
Japán (Hokkaidótól Kjúsúig),
-
Korea,
-
Észak-kelet Kína,
-
egyes források szerint Tajvan is a természetes elterjedés része.
-
Elsősorban hegy- és dombvidéki, árnyas lomberdőkben fordul elő, mély, humuszos, jó vízellátású talajokon.
-
Ökológiai és kertészeti tulajdonságok
Fény, talaj
-
Kiemelkedően árnyéktűrő – félárnyékban, árnyékban is jól fejlődik, de napos helyen sem ég meg könnyen.
-
Kedveli a mély, jó vízáteresztő, humuszos, enyhén savanyú–semleges talajokat; a tartós pangó vizet nem szereti.
-
Jól tűri a meleget és a szárazabb periódusokat is, ezért pl. a melegebb klímájú területeken gyakran ajánlják a „klasszikus” tiszafa helyett.
Felhasználás a kertben
-
Alapfajként, illetve különböző fajtákkal:
-
‘Fastigiata’ – oszlopos, szűk habitus, sövénynek, szoliternek;
-
‘Prostrata’ – terülő/talajtakaró forma;
-
‘Nana’ – törpe, párnaszerű bokor;
-
számos egyéb helyi fajta (‘Duke Gardens’, ‘Fritz Huber’, ‘Gnome’ stb.).
-
-
Használható: árnyéki sövény, alapbeültetés, talajtakaró félárnyékban, formára nyírt alakfa, yew-pótlék melegebb, szárazabb kertekben.
Mérgezőség, ehetőség, fontos megjegyzés
-
A nemzetség cephalotaxin-típusú alkaloidokat tartalmaz, a lomb és a mag nyersen mérgező lehet (szív-, idegrendszeri hatások, mint a tiszafánál).
-
A termés húsos burokja (arillus) több forrás szerint ehető, édeskés, és Kelet-Ázsiában fogyasztják; a mag egyeseknél pörkölve is étkezési célra használható.
-
Gyakorlati tanács: mivel a magok és a levelek toxikusak, laikusoknak nem biztonságos „kóstolgatni” – dísznövényként kezeljük, nem gyümölcsként.
Etimológia
-
Nemzetségnév – Cephalotaxus
-
görög „kephalé” = fej + Taxus (tiszafa) → „fej-tiszafa”: a hím virágzat gömbös, fejecske-szerű alakjára és a tiszafára emlékeztető lombra utal.
-
-
Fajnév – harringtonia / harringtonii
-
Charles Stanhope, 4. Harrington grófja emlékére nevezték el, aki az elsők egyike volt, aki Európában kertben nevelte a fajt (Elvaston Castle kertje).
-
