Cercis griffithii - afgán júdásfa

Morfológia

A Cercis griffithii (Griffith-júdásfa) kisebb termetű lombhullató fa vagy nagyobb cserje, amely rendszerint 3–8 méter magasra nő. Koronája szabálytalan, gyakran szélesen szétterülő, az idősebb példányok festői megjelenésűek.

Kérge szürkésbarna, idősebb korban repedezett. Fiatal hajtásai vörösesbarna árnyalatúak. Levelei kerekdedek vagy szélesen tojásdadok, 4–8 cm átmérőjűek, szíves vállúak és ép szélűek. A levéllemez többnyire vastagabb és kisebb, mint a közönséges júdásfáé.

Virágai lombfakadás előtt vagy azzal egy időben nyílnak. A rózsaszín vagy bíborrózsaszín pillangós virágok csomókban jelennek meg az idősebb ágakon és a törzsön (kauliflória). Virágzása rendkívül látványos. Termése lapos, hosszúkás hüvely, rendszerint 5–10 cm hosszú, amely éréskor barnára színeződik.

Növényföldrajz

A faj Közép-Ázsia és Délnyugat-Ázsia hegyvidéki területeinek őshonos növénye. Elterjedési területe Afganisztántól és Északkelet-Irántól Türkmenisztánon, Üzbegisztánon és Tádzsikisztánon át Észak-Pakisztánig húzódik.

Leggyakrabban száraz hegyoldalakon, sziklás völgyekben és ritkás erdőkben fordul elő. A közép-ázsiai flóra egyik jellegzetes eleme.

Társulás

A Cercis griffithii elsősorban száraz, melegkedvelő hegyvidéki cserjések és nyílt erdők növénye.

Gyakori társuló fajai:

• pisztáciafajok (Pistacia vera, Pistacia atlantica),

• mandulafajok (Prunus szekció Amygdalus),

• juharfajok (Acer turkestanicum, Acer monspessulanum rokonsági köre),

• borókafajok (Juniperus spp.),

• különböző galagonyák (Crataegus spp.).

A hegyvidéki száraz erdők és cserjések fontos elegyfaja.

Ökológiai igények

A Griffith-júdásfa erősen fényigényes és melegkedvelő faj.

Legjobban:

• napos fekvésben,

• jó vízáteresztő képességű talajokon,

• meszes vagy köves alapkőzeten,

• száraz hegyoldalakon fejlődik.

Szárazságtűrése jelentősen meghaladja számos más júdásfafajét. A pangó vizet rosszul viseli. A nyári forrósághoz jól alkalmazkodott, ugyanakkor a kemény téli fagyok károsíthatják.

Etimológia

A Cercis név a görög kerkis szóból származik, amely „vetélőt” jelent. A név a termések lapos, hosszúkás alakjára utal.

A griffithii fajnevet William Griffith tiszteletére adták, aki jelentős növénygyűjtő és kutató volt Közép- és Dél-Ázsiában.

Megjegyzés

A Cercis griffithii általában kisebb termetű, gyakran többtörzsű cserje vagy kis fa, míg a Cercis siliquastrum rendszerint nagyobb, erőteljesebb növekedésű fa. A Griffith-júdásfa levelei kisebbek, vastagabb szövetűek és kissé bőrneműbbek, koronája lazább, szabálytalanabb megjelenésű. Ezzel szemben a közönséges júdásfa nagyobb, vékonyabb leveleket fejleszt, és idősebb korban széles, ernyőszerű koronát nevel.

Ökológiai szempontból a Cercis griffithii a közép-ázsiai száraz hegyvidékek növénye, ezért jobban alkalmazkodott a szélsőséges szárazsághoz és a köves, sekély talajokhoz. A Cercis siliquastrum a mediterrán térség jellegzetes fafaja, amely ugyan szintén szárazságtűrő, de természetes élőhelyein általában enyhébb éghajlaton és kedvezőbb termőhelyeken fordul elő. A gyakorlatban a kisebb, vastagabb levelek, a bokrosabb habitus és a közép-ázsiai eredet utal leginkább a Cercis griffithii-re.