Cotinus coggygria - cserszömörce, parókafa

Rendszertani helye, általános jellemzés

• Család: Anacardiaceae (szömörcefélék)

• Életforma: lombhullató cserje vagy kis fa

• Magasság: többnyire 2–4 m, jó termőhelyen akár 5–6 m

Többtörzsű, szétterülő, lazán bokros növény, amelynek legfeltűnőbb díszértéke a nyár eleji „füstszerű” virágzata, illetve egyes fajták sötétbordó lombozata.

Morfológiai jellemzés

Hajtás, kéreg

• Fiatal hajtások zöldes–vörösesbarnák, vékonyak, rugalmasak.

• Idősebb ágak kérge szürkésbarna, finoman repedező.

• Erősen sarjadzik a tövénél, idősebb korban is fiatalító metszéssel jól megújítható.

Levelek

• Állás: váltakozó.

• Alak: többnyire fordított tojásdad (obovát) vagy kerekded, 3–7 cm hosszú, rövid nyelű, a levélcsúcs lekerekített vagy tompa.

• A levélszél ép (nem fogazott).

• A levél színe fajtától és fényviszonytól függően:

  • alaptípusnál matt vagy kékeszöld,

  • díszfajtáknál (pl. ‘Royal Purple’) sötétbíbor, bordó–lilás.

• A levelek összezúzva gyantás, enyhén kesernyés illatot árasztanak (csersavak, gyanták).

Virágzat, virág

• Virágzás ideje: általában május–június, lombos állapotban.

• Virágzat: nagy, laza, elágazó bugák a hajtások végén; akár 15–30 cm hosszúak.

• A virágok maguk nagyon aprók, sárgászöldek, nem feltűnőek.

• Díszértékét az adja, hogy a virágzás után a meddő virágok kocsányai meghosszabbodnak, elvékonyodnak, sűrűn elágaznak, finom szőröket fejlesztenek – ettől az egész bugavirágzat távolról szürkés-rózsaszín „füstfelhőnek” látszik. Ezért hívják sok nyelven „füstfának”, „parókafának”.

Termés

• Kicsi, száraz, diócska-szerű termések (egy- vagy kevésmagvú csonthéjasok) fejlődnek a bugákon belül.

• A termés díszértéke csekély; a szemlátványt továbbra is a „füstszerű” kocsányrendszer adja.

Növényföldrajz, élőhely

• Őshazája: Dél- és Közép-Európa délies részei, a Balkán, Kis-Ázsia, a Kaukázus vidéke, egészen Közép-Ázsiáig.

• Magyarországon őshonos, főleg:

  • meleg, száraz, sziklás mészkő- és dolomithegyoldalakon,

  • erdősztyeppréteken, molyhos tölgyesek szegélyében,

  • sziklagyepekben, cserjésekben.

• Kifejezetten meleg-, szárazság- és mészkedvelő faj, a „szubmediterrán” jellegű élőhelyek jellegzetes cserjéje.

Ökológiai igények, dísznövénykénti használat

Fény:

• Napos fekvést kedvel; félárnyékban is megél, de a virágzás és a lombszín (bordó fajták) gyengébb.

Talaj:

• Jól tűri a száraz, sovány, köves, meszes talajokat.

• Rosszul viseli a tartós pangó vizet és a nagyon kötött, levegőtlen talajokat.

Vízigény:

• Kifejezetten szárazságtűrő; beállt növényeknél öntözés nélkül is jól boldogul.

Télállóság:

• Közép-európai viszonyok között általában teljesen télálló.

Kerti felhasználás:

• Szoliterként (magányos díszcserjeként) nagyon látványos – mind a füstszerű bugák, mind a bordó lombú fajták miatt.

• Alkalmas:

  • száraz, napos lejtők, rézsűk beültetésére,

  • vegyes cserjecsoportokba,

  • mediterrán jellegű kertrészekbe.

• Jól viseli a metszést; erősebb visszavágással inkább nagy leveleket és dús lombozatot, gyengébb metszéssel több virágzatot kapunk.

Felhasználás

Cserszömörce mint csersavforrás

• A név is utal rá: a levelek és a kéreg nagy mennyiségű csersavat (tannint) tartalmaznak.

• Régebben fontos cserzőanyag-növény volt:

  • bőrök cserzésére,

  • sárgás–barnás textilfesték előállítására használták.

• Ma a nagyipari cserzésben kisebb szerepe van, de helyenként még mindig gyűjtik.

Gyógyászati, népi felhasználás

• A magas csersavtartalom miatt külsőleg összehúzó, fertőtlenítő hatású főzeteket, öblítőket (pl. száj-, toroköblítésre) alkalmaztak.

• A szömörcefélék családja azonban allergizáló hatású vegyületeket is tartalmazhat, ezért házilagos gyógyászati felhasználás ma már nem ajánlott orvosi konzultáció nélkül.

Ökológiai szerep

• A száraz, meleg lejtőkön talajvédő, eróziót gátló szerepe is van.

• Virágzata jó nektárforrás rovaroknak; bokrai búvó- és fészkelőhelyet adnak kisebb madaraknak.

Etimológia

• Cotinus

  • A név az ókori forrásokban is feltűnik; valószínűleg a görög „kotinos” (vadolajfa / olajfa) szóval rokon.

  • Az ókori szerzők a „cotinus” nevet olyan cserjére használták, amelyet festő- és cserzőanyagként hasznosítottak – innen került át a mai nemzetségnévre.

• coggygria

  • A fajnév eredete bizonytalan; feltehetően egy régi mediterrán népi név (coccygria, coggygria) latin formája.

  • A legtöbb magyarázat szerint a „füstös” jellegre (a bugák füstfelhőre emlékeztető megjelenésére) vagy a faj helyi elnevezésére utal.

  • A pontos nyelvi eredet nem egyértelműen rekonstruálható, ezért gyakran csak annyit jegyeznek meg, hogy „bizonytalan”.

• Magyar név:

  • cserszömörce – a csersavtartalomra és a szömörcefélék családjára utal,

  • díszkertészetben gyakori neve még a parókafa, füstfa – a „füstfelhő-szerű” virágzat miatt.