Fagus sylvatica - bükkfa

Morfológia
A Fagus sylvatica (közönséges bükk) Európa egyik legjelentősebb lombhullató erdőalkotó fafaja. Rendszerint 25–40 méter magasra nő, kedvező körülmények között az 50 métert is megközelítheti. Törzse egyenes, hengeres, erdőben hosszú, ágmentes szakaszt fejleszt. Koronája szabad állásban széles és boltozatos, zárt erdőben magasra felhúzódó.

Kérge jellegzetesen sima, ezüstszürke színű, még idős korban is alig repedezik. Levelei tojásdadok vagy elliptikusak, ép vagy enyhén hullámos szélűek, fényes sötétzöldek. A fiatal levelek selymesen szőrösek, később lekopaszodnak. Ősszel aranysárga, majd vörösesbarna színűre változnak.

Virágai egyivarúak, de ugyanazon a fán találhatók. A termés a bükkmakk, amely tüskés kupacsban fejlődik, rendszerint két háromélű magot tartalmaz.

Növényföldrajz
A faj Nyugat-, Közép- és Délkelet-Európa őshonos fája. Elterjedése Dél-Skandináviától az Ibériai-félsziget északi részéig, valamint a Balkánig és a Kárpátokig húzódik. Magyarországon főként a középhegységekben fordul elő, ahol a 400–800 méter közötti magassági öv meghatározó erdőalkotó fafaja.

Ökológiai igények
A Fagus sylvatica üde, párás klímát kedvelő fafaj. Fiatal korban rendkívül árnyéktűrő, ezért zárt állományok alatt is hosszú ideig fennmarad. A mélyrétegű, humuszban gazdag, jó vízellátású talajokon fejlődik a legjobban. A tartós szárazságot, a magas nyári hőmérsékletet és az erősen kontinentális klímát rosszul viseli. Fagytűrése jó, de a késő tavaszi fagyok a fiatal hajtásokat károsíthatják.

Erdészeti jelentőség

A bükk Európa egyik legfontosabb ipari fafaja. Fája kemény, tömör, homogén szerkezetű és jól megmunkálható. Bútorok, parketták, lépcsők, rétegelt lemezek, furnérok és hajlított fabútorok készülnek belőle. Kiváló tűzifa is, magas fűtőértékkel. Díszfaként számos változatát ültetik, például a vörös levelű ('Atropunicea'), csüngő ágú ('Pendula') vagy oszlopos alakú fajtákat.

Etimológia
A Fagus a bükk ókori latin neve. A sylvatica latin szó, jelentése „erdei” vagy „erdőben élő”, amely a faj természetes élőhelyére utal. A magyar bükk szó valószínűleg ősi szláv eredetű, és régóta jelen van a magyar nyelvben. A bükk neve több európai nyelvben kapcsolatba hozható az írással is, mivel az ókorban és a korai középkorban a sima bükkfakéregre és bükkfából készült táblákra gyakran róttak jeleket.