Jellemzés
-
Életforma, méret: lassan növő, örökzöld cserje vagy kis fa, fiatalon rendezett kúpos koronával, idősebb korban kicsit szétterülőbb. Kertben többnyire 3–5 m, egyes példányok 8–9 m-t is elérhetnek.
-
Hajtás, kéreg: fiatal hajtások zöldes–barnák, finoman barázdáltak; idősebb ágak kérge szürkés, viszonylag sima.
-
Levél:
-
kicsi, vastag, bőrnemű, kb. 1–3 cm-es,
-
alakja többnyire rombusz / rövid tojásdad,
-
széle erősen tövises-fűrészes, minden csúcson éles tüske → nagyon „magonyszerű” megjelenés,
-
többnyire páronként, átellenesen ülnek, és sűrűn borítják az ágat – ez adja a zömök, páncélos hatást.
-
-
Virág: kicsi, zöldesfehér–sárgás, tavasszal nyílik a levélhónaljakban; a faj kétlaki (külön hím és nőivarú növények).
-
Termés: kerekded, élénkvörös bogyószerű csonthéjas, többnyire magányosan vagy kisebb csoportban a levelek közt; télen is jól díszít. Embernek enyhén mérgező, a madarak viszont szívesen fogyasztják.
Növényföldrajz és élőhely
-
Őshonos elterjedés:
-
Kína: Jünnan, Szecsuan, Kujcsou, Hopej/Hubei és más közép–nyugati tartományok;
-
Tibet délkeleti része,
-
Tajvan középső hegyvidéke.
-
-
Magassági öv: nagyjából 1800–3200 m (föleg Kína délnyugati hegyeiben).
-
Élőhely: hegyvidéki örökzöld lombos erdők, vegyes erdők, bozótosok, többnyire meredek, köves lejtőkön, patakvölgyek oldalán, jó vízlefolyású, savanyú–semleges talajokon.
Kertészeti jegyzet röviden
-
Díszérték: nagyon „klasszikus magyal-hatású” faj – sűrű, tövises levelek, élénkpiros bogyók, kompakt, formázható korona.
-
Növekedés: lassú, kb. 2–2,5 m 10 év alatt; jól tűri a metszést.
-
Fekvés: nap–félárnyék; hűvös–mérsékelt klímán teljesen télálló, Ny-Európában gond nélkül nevelik szabadföldben.
Etimológia
-
Ilex – az egész magyalnemzetség neve; eredetileg az örökzöld tölgy (Quercus ilex) latin neve volt, Linné vette át a hasonló levelű magyalokra.
-
bioritsensis – a fajleíró Bunzō Hayata egy földrajzi névből képezte (valószínűleg egy tajvani vagy kínai lelőhely – „Bioritsu/Bioritz” – latinított alakja), tehát a jelentése nagyjából „a Bioritsu-vidékről származó”. A szakirodalom konkrét magyarázatot ritkán ad, de egyértelműen toponima-eredetű név.
Fang, Wen Pei, Icones plantarum Omeiensium (1946)
Icon. Pl. Omei.
vol. 2(2): (1946)
t. 163
