Laburnum alpinum - havasi aranyeső

Morfológia

A Laburnum alpinum (havasi aranyeső) közepes termetű, lombhullató fa vagy nagyobb cserje, amely rendszerint 5–10 méter magasra nő. Koronája laza, szabálytalanul tojásdad vagy szélesen boltozatos. Törzse gyakran egyenesebb és karcsúbb, mint a közönséges aranyesőé (Laburnum anagyroides).

Kérge fiatalon sima, zöldesbarna, később barnásszürke. Levelei hármasan összetettek, a levélkék elliptikusak vagy tojásdadok, fonákuk többnyire csak gyengén szőrös vagy csaknem kopasz.

Virágai május–júniusban nyílnak. Az élénksárga pillangós virágok hosszú, csüngő fürtökben helyezkednek el. A fürtök rendszerint 20–40 cm hosszúak, lazábbak és hosszabbak, mint a közönséges aranyesőnél. A virágok illata gyenge vagy hiányzik. Termése lapított hüvely, amely ősszel barnára érik.

Növényföldrajz

A faj Közép- és Dél-Európa hegyvidékeinek őshonos növénye. Természetes elterjedési területe az Alpok, az Appenninek és a Balkán egyes hegységeire terjed ki.

Leginkább hegyvidéki lombos erdőkben, sziklaerdőkben, erdőszegélyeken és cserjésekben fordul elő. Magyarországon nem őshonos, de parkokban, arborétumokban és botanikus kertekben gyakran ültetik.

Ökológiai igények

A Laburnum alpinum fénykedvelő faj, de fiatal korban mérsékelt árnyékolást is elvisel. A jó vízáteresztő képességű, meszes vagy semleges kémhatású talajokon fejlődik a legszebben.

A szárazságot viszonylag jól tűri, de a pangó vizet nem kedveli. Fagytűrése kiváló, ami hegyvidéki eredetével függ össze. A légszennyezést mérsékelten viseli, ezért elsősorban parkokban és kertekben alkalmazzák.

Társulás

Természetes élőhelyein elsősorban bükkösök, gyertyános-bükkösök, hegyvidéki tölgyesek és sziklaerdők szegélyzónájában fordul elő.

Gyakran társul bükkkel (Fagus sylvatica), hegyi juharral (Acer pseudoplatanus), madárberkenyével (Sorbus aucuparia), virágos kőrissel (Fraxinus ornus) és különböző cserjefajokkal. Inkább elegyfaj, ritkán alkot nagyobb állományokat.

Felhasználás

A havasi aranyeső elsősorban dísznövényként jelentős. Hosszú, aranysárga virágfürtjei miatt Európa egyik leglátványosabb tavaszi virágzó fája.

Parkokban, előkertekben és arborétumokban szoliterként vagy kisebb csoportokban ültetik. Különösen fontos szerepe van a híres hibrid, a Laburnum × watereri létrehozásában, amely a Laburnum alpinum és a Laburnum anagyroides keresztezéséből származik. A legismertebb fajta a 'Vossii', amely rendkívül hosszú virágfürtöket hoz.

Faanyaga kemény, tömör és dekoratív rajzolatú, ezért kisebb esztergályos és díszítő munkákra alkalmanként felhasználják.

Toxicitás

A növény minden része mérgező, különösen a magok. Fő hatóanyaga a citizin, amely az idegrendszerre ható alkaloid.

Mérgezés esetén hányinger, hányás, hasi fájdalom, szédülés, verejtékezés és súlyosabb esetben légzési zavarok jelentkezhetnek. Gyermekek számára különösen veszélyes lehet a hüvelytermésekben található magok elfogyasztása.

A virágok, levelek és kéreg is tartalmaznak mérgező vegyületeket, ezért a növény minden részének fogyasztása kerülendő.

Etimológia

A Laburnum név az ókori latin növénynevek egyikéből származik, bár eredeti jelentése nem teljesen tisztázott. A nevet később az aranyesőkre alkalmazták.

Az alpinum latin szó, jelentése „havasi”, „alpesi”, amely a faj hegyvidéki, alpesi elterjedésére utal.

A magyar havasi aranyeső név egyaránt utal a növény hegyvidéki eredetére és a tavasszal tömegesen megjelenő, aranysárga virágfürtökre. A faj az egyik legfontosabb szülője a kertészetben széles körben alkalmazott aranyesőhibrideknek.

Megjegyzés

A Laburnum alpinum (havasi aranyeső) és a Laburnum anagyroides (közönséges aranyeső) nagyon hasonló fajok, de több bélyeg alapján elkülöníthetők. A L. alpinum általában magasabb termetű, karcsúbb fává fejlődik, virágfürtjei hosszabbak (gyakran 20–40 cm-esek), lazábbak, virágai többnyire illattalanok, a hüvelytermések simák, szőrözet nélküliek, és a levelek fonáka rendszerint kopasz vagy csak gyengén szőrös. Ezzel szemben a L. anagyroides alacsonyabb, gyakran bokrosabb növekedésű, virágfürtjei rövidebbek és tömöttebbek, virágai enyhén illatosak, a fiatal hüvelyek és a levelek fonáka pedig többnyire selymesen szőrösek. Növényföldrajzilag a L. alpinum főként az Alpok és a dél-európai hegységek lakója, míg a L. anagyroides természetes elterjedése inkább Közép- és Délkelet-Európa alacsonyabb hegyvidékeire terjed ki. A gyakorlatban a leghasznosabb elkülönítő bélyeg a hosszú, illattalan virágfürt és a kopasz hüvely a L. alpinum-nál, illetve a rövidebb, enyhén illatos virágfürt és a szőrös hüvely a L. anagyroides-nél.