Lonicera tatarica - tatár lonc

Morfológia
A Lonicera tatarica (tatár lonc) lombhullató, közepes termetű cserje, amely általában 2–4 méter magasra nő. Habitusa felálló, majd szélesen bokrosodó, sűrű ágrendszerrel. Hajtásai üregesek, világosbarnák. Levelei átellenes állásúak, tojásdadok vagy elliptikusak, ép szélűek, középzöldek.

Virágai tavasszal nyílnak, párosával a levelek hónaljában. Színük a fehértől a rózsaszínig változik, gyakran halvány rózsás árnyalatúak, enyhén illatosak. Termése páros, összenőtt bogyó, élénkpiros (ritkábban narancsos), amely nyáron jelenik meg és díszítő értékű.

Növényföldrajz
A faj Kelet-Európában és Nyugat-Ázsiában őshonos. Elterjedési területe Oroszország, Ukrajna, valamint a közép-ázsiai régiók felé húzódik. Sok helyen dísznövényként telepítették, és egyes területeken meghonosodott.

Ökológiai igények
A Lonicera tatarica napos vagy félárnyékos fekvésben fejlődik a legjobban. Talajban igénytelen, jól alkalmazkodik különböző típusokhoz, ha azok nem túl nedvesek. A szárazságot viszonylag jól tűri, a pangó vizet nem kedveli. Fagytűrése kiváló, ezért széles körben használható mérsékelt égövön. Városi környezetben is jól megél.

Felhasználás
Elsősorban díszcserjeként ültetik parkokban, kertekben, sövénynek és cserjecsoportokba. Jó alkalmazkodóképessége miatt rézsűk, utak menti zöldfelületek beültetésére is használják. Virágai és termései miatt díszértékű, valamint madarak számára táplálékot nyújt.

Toxicitás
A növény enyhén mérgező, különösen a bogyók. Fogyasztásuk hányingert, hányást, hasmenést okozhat. Gyermekek és háziállatok esetében fokozott óvatosság szükséges.

Etimológia
A Lonicera nemzetségnév Adam Lonitzer (Lonicerus) német botanikus nevéből származik. A tatarica jelentése „tatár” vagy „tatár területekről származó”, utalva a faj kelet-európai–ázsiai eredetére.