Petteria ramentacea - albánzanót

• Petteria – a nemzetséget Franz Petter (1798–1853) dalmát/osztrák botanikusról nevezték el (C. B. Presl, 1845). 

• ramentacea – latin melléknév a ramentum (‘lekapart forgács; botanikában: finom, barna, pikkelyszerű szőrzet/lepke a fiatal hajtásokon, páfrányokon’) szóból; ramentaceus/-a/-um = ‘ramentákkal borított, pikkelyesen szőrös’. 

• Család: Fabaceae (pillangósvirágúak családja)

• Habitusa: felálló, lombhullató cserje, többnyire 1,5–3(–4) m magas; erőteljes, mégis karcsú ágakkal. 

Hajtás, kéreg, rügy

• Fiatal vesszők enyhén szőrösek, később többnyire kopaszok; ágai karcsúk. Levélállás váltakozó.

Levelek

• Hármasan összetettek (trifoliátus), rövid nyelű, tojásdad–fordított tojásdad levélkékkel (kb. 2–7 × 1,2–3 cm); felül többnyire kopasz, alul az erek mentén gyengén szőrös. 

Virágzat és termés

• Késő tavasszal–kora nyáron nyíló, illatós, sárga „pillangós” virágok felálló (nem csüngő) fürtökben az azévi rövid hajtások csúcsán; ez a felálló fürt különbözteti meg legkönnyebben a rokon aranyesőtől (Laburnum). Termése rövid, lapított hüvely. 

Elterjedés, élőhely

• Őshonos a Nyugat-Balkánon (Görögország, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró); szubmediterrán–mediterrán cserjésekben, sziklagyepekben, 10–700 m-en. 

Ökológia és igények (kertben)

• Napos–félárnyékos fekvés, jó vízáteresztésű, átlagos–jó talaj; a széltől és fagyzugtól védett helyet kedveli. Közepes szárazságtűrés, állandó pangó vizet nem tűri. 

Felhasználás

• Ritka, különleges díszcserje: szoliternek vagy vegyes cserjecsoportba; virágzása idején üde sárga, felálló fürtök látványával díszít. A levél és a virág miatt gyakran „kis aranyeső”-ként emlegetik. 

Megjegyzés (toxicitás)

• A magok gyomorpanaszt okozhatnak.