Lindley, J., Edwards’s Botanical Register (1829-1847)
Edwards’s Bot. Reg.
vol. 25 (1839)
t. 32 (1839)
Philadelphus lewisii Pursh (Lewis-jezsámen / mock orange):
-
Eredet, elterjedés: Észak-Amerika nyugati részének őshonos, a Csendes-óceán partvidékétől Brit Columbiától Kaliforniáig, kelet felé Idahoig és Montanáig; Idaho állam virága.
-
Habitus, méret: felálló–íves, laza bokrú, lombhullató cserje; többnyire 1,5–3 m magas (kb. 5–10 láb), hasonló szélességgel.
-
Levél: átellenes állású, tojásdad–elliptikus, 2–9 cm hosszú, széle sima vagy enyhén fűrészes; a felület kissé érdes.
-
Virág: fehér, 4 sziromlevelű, sárga porzós, kb. 4 cm átmérőjű, 3–11 virágból álló csomókban; illatos. Késő tavasz–kora nyár a fő virágzás (kb. május vége–június).
-
Élőhely–igény: nap–félárnyék; természetben sziklás lejtőkön, erdőszéleken, patakpartokon is előfordul. Kertben jó vízáteresztésű, közepesen nedves talajban fejlődik a legszebben; tűri a köves, szegényebb talajokat is.
-
Edzettség: kifejezetten fagytűrő, kb.
-
Ökológiai érték: virágait méhek látogatják; termését fürjek és mókusok fogyasztják; tüzek után tövéről erősen újrahajt.
-
Felhasználás a kertben: illatos virágai és természetes formája miatt szoliternek, laza sövénynek, vadvirágos–őshonos kertekbe kiváló.
-
Ápolás, metszés: elnyílás után (nyár elején) érdemes ritkítani/fiatalítani, mert a kétéves és idősebb vesszőkön virágzik; általában kevés gondozást igényel.
-
Fajták: termesztésben több szelekció is elérhető, pl. a ‘Cheyenne’ (Plant Select® díjas), illetve ‘Waterton’; mindkettő erős virágzású, edzett választás.
Etimológia:
-
Nemzetségnév – Philadelphus: a görög phílos („szerető”) + adelphós („testvér”) összetételből: „testvérszerető”. A névválasztás eredete Linnaeushoz (1753) kötődik; gyakran úgy értelmezik, hogy a Ptolemaida uralkodó, II. Ptolemaiosz Philadelphosz melléknevére utal. (A „Philadelphia” városnévhez csak közvetett a kapcsolata.)
-
Fajnév – lewisii: Meriwether Lewis (1774–1809) felfedező tiszteletére, aki 1806-ban gyűjtötte az első példányokat a Lewis–Clark-expedíció során; a fajnevét Frederick Pursh adta a Flora Americae Septentrionalis műben (1813/1814).
