Morfológia
A Picea koyamae örökzöld, közepes termetű lucfenyő, amely rendszerint legfeljebb kb. 20 méter magasra nő. Törzse egyenes, koronája többnyire keskenyen kúpos, ágai hosszúak, karcsúak és többnyire vízszintesen szétterülők. Kérge viszonylag sima vagy finoman pikkelyes, barnás árnyalatú. Tűlevelei merevek, vastagabb hatásúak, gyakran kissé hamvas-kékeszöldek, és az idősebb példányokon tompább csúcsúak is lehetnek, ami jó elkülönítő bélyeg. Tobozai csüngők, a lucfenyőkre jellemzően megnyúltak, éréskor barnulnak.
Növényföldrajz
Ez a faj japán bennszülött növény, természetes előfordulása Közép-Japánra, azon belül főként a Yatsugatake-hegységre és a középső Honshu egyes hegyvidéki területeire korlátozódik. Szűk elterjedésű, hegyvidéki endemizmus, ezért földrajzi értelemben is ritka fajnak számít.
Ökológiai igények
Hegyvidéki, hűvösebb, csapadékosabb klímához alkalmazkodott faj. Természetes élőhelyén vegyes hegyi tűlevelű erdőkben fordul elő, jellemzően kb. 1500–2000 méteres magasságban. Az üde, savanyúbb kémhatású, jó vízellátású, de nem pangó vizes talajokat kedveli. A hűvös nyarakat és a párásabb levegőt jobban viseli, mint a forró, száraz klímát, ezért kertészeti nevelésben is inkább kiegyenlített, nem túl száraz fekvés való neki.
Felhasználás
Gazdasági jelentősége csekély; elsősorban botanikai gyűjteményekben, arborétumokban és különleges fenyőritkaságokat bemutató kertekben értékes. Díszértékét ritkasága, finom habitusa és a kékeszöld, tömör tűzet adja. Inkább gyűjtői, dendrológiai jelentőségű faj, mintsem általánosan ültetett parkfa.
Védettség
A faj jelenleg kritikusan veszélyeztetett (Critically Endangered, CR) besorolású az IUCN kategóriái szerint. Ez nem magyarországi jogi védettségi kategória, hanem nemzetközi természetvédelmi státusz, és arra utal, hogy természetes állományai nagyon szűkek és sérülékenyek.
Etimológia
A Picea nemzetségnév latin eredetű, a lucfenyők klasszikus neve. A koyamae: Koyama Mitsua/Mitsuo (1885–1935) japán botanikus tiszteletére, aki 1911-ben találta a fajt a Yatsugatake-hegységben; Shirasawa írta le 1913-ban. Az eredeti „koyamai” írásmód tipográfiai hiba, amelyet később koyamae-ra javítottak.
Megjegyzés
A Picea abies és a Picea koyamae több bélyeg alapján elkülöníthető, bár első pillantásra mindkettő klasszikus lucfenyőnek tűnhet.
A Picea abies általában nagyobb termetű, gyorsabban növő fa, koronája többnyire karcsú kúpos, idősebb korban is jól felismerhetően „lucfenyős” megjelenésű, és ágai gyakran kissé lecsüngenek. Tűlevelei többnyire karcsúbbak, hegyesebbek, élénkebb zöldek, tobozai pedig hosszúak, keskenyek, csüngők. Ez a közönséges lucfenyő, amely Európában széles körben elterjedt, ezért összhatása is ismerősebb, „szabványosabb”. A Picea koyamae ezzel szemben rendszerint ritkább, különlegesebb megjelenésű, többnyire kisebb vagy közepes termetű faj, amelynek tűi gyakran vastagabbak, merevebbek, tompább csúcsúak, sokszor kissé hamvas-kékeszöld árnyalatúak. Koronája szintén kúpos, de gyakran kevésbé szabályos, kissé merevebb hatású.
A legjobb elkülönítő bélyegek közé tartozik a tűlevél színe és alakja, valamint az általános habitus. A Picea abies tűi finomabbak, hegyesebbek és zöldebbek, míg a Picea koyamae tűi tömörebbek, erősebbek, gyakran kékeszöldebb összhatásúak. A P. abies tobozai rendszerint hosszabbak és feltűnőbbek, a P. koyamae tobozai valamivel rövidebbek, vaskosabb hatásúak lehetnek. Növényföldrajzilag is könnyen elválaszthatók: a Picea abies európai faj, a Picea koyamae pedig japán endemizmus, ritka hegyvidéki luc.
