Jellemzés (morfológia, ökológia)
-
Életforma: örökzöld, karcsú koronájú fa; általában 25–40(–50) m magas.
-
Korona/ágak: szűk, rendezett kúpkorona; oldalágai többnyire vízszintesek, a hajtásvégek enyhén lehajlók.
-
Kéreg: barna–szürkésbarna, idővel pikkelyesen leváló.
-
Rügyek: tojásdad, gyakran gyantás, rügypikkelyei kissé visszahajlók.
-
Tűk: 1,2–2,2 cm, négyélű, többnyire tompább csúcsú, sötétzöld; dörzsölve gyantásan illatos.
-
Toboz: fajbélyeg! általában rövidebb (5–10 cm), hengeres; a pikkelyek széle kerekded, ép (nem rojtos-fogas). A toboz egészben hullik le.
-
Gyökérzet/ökológia: viszonylag sekély gyökérzet; hideg, hosszú tél + hűvös, párás nyár klímáján érzi jól magát; a tartós szárazságot és hőséget rosszul tűri.
-
Élettartam: gyakran 200–300 év, északi tajgában tovább is.
Megkülönböztetés a közönséges luctól (P. abies)
-
Toboz: P. obovata rövidebb, ép szélű pikkelyekkel; P. abies hosszabb (10–18 cm), fodros-fogas pikkelyszél.
-
Tűk: P. obovata tűi átlagban kicsit rövidebbek és tompábbak.
-
Areál: P. obovata keletebbre és északabbra honos; a kettő hibridizál az átfedési zónában (Picea × fennica).
Növényföldrajz
-
Őshonos elterjedés: a tajga övben ÉNy–Oroszországtól és a Pechora–Dvina vidékétől Szibérián át egészen a Távol-Keletig (Jenyiszej–Lena–Amur medencék), délen a Urál, Ny–Szibériai-síkság, Altaj, Bajkál környéke; helyenként Észak–Kazahsztán és Mongólia pereme.
-
Kontaktzóna P. abies-szel: ÉNY-Oroszország/ÉK-Európa – itt gyakori a természetes hibrid (P. × fennica).
-
Élőhely: síkvidéki és dombvidéki tajga-fenyvesek, lápos–turjános erdők, folyóvölgyek; tűri a mésztelen, savanyú talajokat és a hosszan fagyos környezetet.
Kertészeti–erdészeti megjegyzések
-
Télállóság: kiváló (szubarktikus klímához alkalmazkodott).
-
Melegedő, száraz klímán hasonló kockázatok, mint a közönséges lucnál: szúkárosítás, szárazság- és szélkár; alacsonyabb, kontinentális-száraz tájakra nem ajánlott.
-
Felhasználás: a tajgában fontos faanyag; díszben ritkább, inkább északi klímákon.
Etimológia
-
Nemzetségnév – Picea: latin pīcea = ‘szurokfenyő/spruce’, a pix, pīcis (‘szurok, gyanta’) szóból – a fák gyantásságára utal.
-
Fajnév – obovata: latin ob- (‘fordított, ellenkező’) + ovātus (‘tojásdad’) → „fordított tojásdad”; a név a faj jellegzetes, kerekded-ép tobozpikkelyeire (és általános habitusjegyre) utal.
