EN: common polypody
DE: Gemeiner Tüpfelfarn
ES: polipodio común
Morfológia
A Polypodium vulgare — közönséges édesgyökerű páfrány — alacsony vagy középmagas, örökzöld páfrány. Többnyire 15–40 cm magas, kedvező, párás, árnyas termőhelyen ennél nagyobb leveleket is fejleszthet. Nem tőlevélrózsás, erős bokrú páfrány, hanem kúszó rizómájú, lazább telepeket alkotó faj.
Rizómája hosszú, vízszintesen kúszó, pikkelyes, kívül barnás, belül húsosabb állományú. A rizóma édeskés ízű, innen ered a magyar „édesgyökerű” név, bár fogyasztása ma nem javasolt házi használatra.
Levelei egyszeresen szárnyasan tagoltak, lándzsás körvonalúak, bőrneműek, fényes vagy matt zöldek. A levélszárnyak többnyire hosszúkásak, tompás csúcsúak, szélük ép vagy enyhén hullámos. A levéllemez viszonylag egyszerű, letisztult rajzolatú, ezért a faj könnyen elkülöníthető a finomabban osztott Dryopteris vagy Athyrium fajoktól.
A spóratartó csoportok a levélfonákon, kerekded sorusok formájában helyezkednek el. Feltűnően narancssárga, sárgásbarna vagy barnás pöttyökként láthatók, rendszerint két sorban a levélszárnyak főere mellett. Fátyolka nem borítja őket, ami a nemzetség fontos bélyege.
Növényföldrajz
A Polypodium vulgare széles eurázsiai elterjedésű páfrányfaj. Európa nagy részén előfordul, és elterjedése Ázsia mérsékelt övi vidékei felé is kiterjed. Észak-Amerikában közeli rokon fajok és alakok fordulnak elő, a fajcsoport rendszertanilag változatos.
Európában főként:
-
atlanti és szubatlanti vidékeken,
-
Közép-Európában,
-
hegy- és dombvidékeken,
-
hűvösebb, párásabb erdős területeken,
-
sziklás, mohás élőhelyeken
jellemző.
Magyarországon is őshonos. Leginkább középhegységi, párásabb, árnyas sziklákon, erdőkben, kőfalakon, mohás fatörzseken, szurdokvölgyekben és hűvösebb erdei élőhelyeken található.
Ökológiai igények
A Polypodium vulgare félárnyékos vagy árnyékos fekvést kedvelő páfrány. Természetes élőhelyein gyakran nem mély talajban, hanem sziklarepedésekben, mohás kőfelszíneken vagy fatörzsek tövén él.
Kedveli:
-
a félárnyékos vagy árnyékos fekvést,
-
a párás mikroklímát,
-
a humuszos, laza, jó vízelvezetésű közeget,
-
a mohás, sziklás, erdei élőhelyeket,
-
az egyenletes, de nem pangó nedvességet.
A pangó vizet nem tűri, rizómája levegős, jó vízáteresztő közegben marad egészséges. Szárazságtűrése a páfrányok között viszonylag jobb, mert bőrnemű levelei és kúszó rizómája alkalmazkodott a sziklás élőhelyekhez, de tartós nyári szárazságban levelei károsodhatnak vagy visszahúzódhatnak.
Talaj kémhatás tekintetében viszonylag alkalmazkodó, de sok helyen savanyú vagy enyhén savanyú, humuszos, mohás közegekben a legszebb. Télállósága jó. Levelei enyhébb teleken áttelelnek, de erős hideg, száraz szél vagy hótakaró nélküli fagy esetén károsodhatnak.
Felhasználás
A Polypodium vulgare értékes, természetes hatású díszpáfrány árnyékos, sziklás vagy erdei kertrészekbe. Nem nagy tömegű, látványos páfrány, hanem finomabb, visszafogott, természetközeli karakterű faj.
Felhasználható:
-
árnyékos sziklakertekben,
-
mohás kövek között,
-
erdei kertekben,
-
fák tövénél,
-
kőfalak repedéseiben,
-
árnyas rézsűkön,
-
természetközeli páfrányos beültetésekben,
-
félárnyékos, humuszos talajtakaróként kisebb foltokban.
Jól társítható Asarum, Epimedium, Helleborus, Dryopteris, Athyrium, Carex, Luzula, Hepatica, Anemone és más árnyéki, erdei jellegű évelők mellé.
Régebben a rizómát enyhén édes íze miatt népi gyógyászati és ízesítő célokra is használták, de mai díszkerti használatban elsősorban lombdísznövényként jelentős.
Etimológia
A Polypodium nemzetségnév görög eredetű összetétel:
-
poly = sok,
-
podion = kis láb.
Jelentése nagyjából „soklábú”. Ez a kúszó, tagolt rizómára utal, amelyből egymás után erednek a levelek, mintha a növénynek sok kis lába volna.
A vulgare latin melléknév jelentése „közönséges”, „gyakori”. A fajnév arra utal, hogy ez a nemzetség Európában egyik legismertebb, leggyakoribb képviselője.
A magyar édesgyökerű páfrány név a rizóma édeskés ízére utal. A „közönséges” jelző pedig a faj viszonylagos gyakoriságát és széles elterjedését fejezi ki.
Thomé, O.W., Flora von Deutschland, Österreich und der Schweiz (1886-1889)
Fl. Deutschl.
vol. 1 (1885)
t. 2
