Prunus padus

Rendszertan

• Család: Rosaceae (Rózsafélék)

• Nemzetség – szekció: Prunus, Padus-csoport

• Magyar nevek: zselnicemeggy, (ritkábban) májusi madármeggy

• Szinonimák: Padus avium Mill. (régi irodalom)

Morfológiai leírás

• Életforma: 5–15(–20) m magas fa vagy nagy cserje, gyakran többtörzsű.

• Kéreg: sötétbarna, fiatalon sima, finom vízszintes paraszemölcsökkel; megdörzsölve keserű-mandula illat (cianogén glikozidok).

• Rügyek: tojásdadok, 2(–3) rügypikkellyel, oldalrügyek enyhén lelapultak.

• Hajtások: barnászöldek, ízközeik közepes hosszúak.

• Levelek: 6–12(–15) cm, visszás-tojásdad/elliptikus; ép, finoman fűrészes szél, a fogak csúcsa gyakran apró mirigyben végződik; levélnyélen 2–4 sötét mirigy; fonákon a főér mentén pelyhes szőrök.

• Virágzat: 8–15(–18) cm hosszú, csüngő fürt (nem ernyő!); 15–40 kicsi, fehér, illatos virág.

• Virág: 5-tagú, 8–12 mm; porzók hosszúak, bőséges nektár. Virágzás: április vége–május (lombfakadás körül/közvetlen utána).

• Termés: 6–8 mm, fényes fekete csonthéjas, húsa fanyar, csontár gömbös.

Megkülönböztetés közeli fajoktól

• Cseresznye, madárcseresznye (P. avium): nagy ernyős virágzat; nagy, piros/megynél nagyobb termések; szárazabb-üde lombosok.

• Sajmeggy (P. mahaleb): illatos virág, ernyős virágzat; kis, keserű meggy; karsztos, száraz, meleg élőhelyek.

Fenológia

• Virágzás: IV–V (hazánkban csúcs: május eleje–közepe).

• Érés: VII–IX.

• Élettartam: 60–100 év (állományi környezetben jellemzően rövidebb).

Kémiai jellemzők, toxicitás

• Cianogén glikozidok (pl. prunazin) a kéregben, levélben, magban → keserű-mandula illat, nyersen nagyobb mennyiségben nem fogyasztandó.

• A gyümölcshús kevésbé mérgező; északi-keleti népeknél főzve/szárítva használják (liszt, lekvár).

Ökológia

• Fény: félárnyék–szűrt fény (ifjan árnyéktűrő, később fényigényesebb).

• Víz: üde–nedves (árkok, patakvölgyek, időszakosan vízhatás alatt álló talajok).

• Tápanyag: közepesen–jól tápanyaggazdag.

• Reakció (pH): gyengén savanyútól semleges/gyengén bázikusig (meszes alapkőzeten is gyakori).

• Talaj: mély, vályogos–agyagos, jó vízellátású, levegős öntéstalajok.

Növényföldrajz

• Földrajzi elem: szélesen eurázsiai, boreális–mérsékelt övi faj (É-Amerikában nem őshonos).

• Természetes area: Ny- és Közép-Európa nagy része, Skandinávia déli–középső sávja; dél felé főként montán-szubalpin völgyekben. Keleten a Kaukázus–Nyugat-Szibéria–Közép-Szibéria–Mandzsúria vonalig; É-Kína hűvösebb tartományai.

• Magassági elterjedés: tengerszinttől a montán övig (Kárpátok/Alpok: ~700–1 600 m).

• Posztglaciális dinamika: jégkorszak után folyóvölgyi folyosókon gyors északi és keleti terjeszkedés; a terjesztés főként madarak által történt.

Hazai elterjedés

• Őshonos.

• Gyakori a Dunántúli- és Északi-középhegység üde völgyeiben, szurdok- és égerligeteiben;
  szórványos a síkságon, főleg folyó- és patakmenti ligeterdők, láp- és mocsárerdők peremén (Tisza-vidék, Dráva-mente).

• Termőhelyi optimum: üde öntéstalajok, forrásláp-peremek, hegyalja-patakvölgyek.

Állatökológia, kapcsolatok

• Beporzók: legyek, méhek, kétszárnyúak széles köre (kora tavaszi nektárforrás).

• Magterjesztés: főként énekesmadarak (endozoochoria).

• Jellegzetes kártevők:

  • Madár-cseresznye pókhálósmoly (Yponomeuta evonymella): tömeges hernyófoglalásnál „pókhálós” kopaszodás.

  • Zab-levéltetű (Rhopalosiphum padi): a gabonafélék fontos vírusterjesztője; alaptápnövénye a zselnicemeggy → agrár-peremhelyzetben releváns.

Szaporodás, felújulás

• Magérlelés: nyár vége – kora ősz; friss mag csírázóképes, de nyugalom jellemző.

• Rétegzés: őszi vetés szabadföldbe vagy 2–5 °C-on 16–20 hét hideghatás (megbízható csírázás).

• Vegetatív: sarjadzás vágás/fagyás után gyakori.

• Természetes felújulás: üde, zavart lékekben, partomlásoknál gyors.

Felhasználás

• Díszérték: bő virágzás, jó méhlegelő; természetközeli kertek, vízpartok.

• Ehető (mértékkel): a fanyar termés főzve, aszalva (északi hagyományos konyha – liszt/lepény). Mag/levél/kéreg mérgező!

• Népgyógyászat: kéreg/levél cserzőanyag-tartalom miatt összehúzó főzet (óvatosan!).

Természetvédelmi státusz, invazivitás

• Hazánkban nem védett, őshonos, több élőhelytípus természetes kísérője/alkotója.

• Nem invazív; állományai élőhely-javulásra gyorsan terjedhetnek, de zárt árnyékban visszaszorul.

Rendszertani megjegyzések, alfajok

• Európában a subsp. padus a tipikus; ÉK-Európában egyes szerzők subsp. borealis-t különítik el (apróbb levelek, északi elterjedés). Kelet-ázsiai rokon taxonok rendszertana változó felfogású.

Etimológia

• Prunus
  A nemzetségnév a klasszikus latin prūnus („szilvafa; cseresznye-/szilvaféle fa”) szóból származik. A latin a görög προῦνον / προῦμνον (prounon / proumnon, „szilva”) szót vette át. A középkori botanikai latinban a Prunus gyűjtőnévként szolgált a csonthéjasok (szilva, meggy, cseresznye, mandula, kajszi) fáira.

• padus
  A fajnév a klasszikus latin pādus (’madármeggy, zselnicemeggy’) szó. Eredete a latin Padus, azaz a Pó folyó neve: az ókori szerzők szerint a fa különösen a Pó völgyeiben volt gyakori, ezért onnan kapta a nevét. A modern binómenben a padus főnévként, appozícióban áll a nemzetségnév mellett (nem melléknév), ezért nem egyezik nemben/számban/esetben a Prunus-szal és nem ragozódik (fix alakú epitheton).

• Történeti megjegyzés
  Linné 1753-ban közölte a Prunus padus nevet; a faj sokáig a Padus alcsoport névadójaként is szerepelt, innen a régebbi szinonima: Padus avium („madár-meggy”: avium = „a madaraké”).