Morfológia
A Staphylea pinnata (mogyorós hólyagfa) lombhullató, közepes termetű cserje vagy kisebb fa, rendszerint 3–6 méter magas. Habitusa lazán bokros, többtörzsű, ágai szétterülők. Kérge szürkésbarna, simább, idősebb korban enyhén repedezett.
Levelei átellenes állásúak, páratlanul szárnyaltak, általában 5–7 levélkéből állnak. A levélkék tojásdadok vagy elliptikusak, finoman fűrészes szélűek, világos- vagy középzöld színűek. A lomb könnyed, elegáns hatású.
Virágai tavasszal nyílnak, fehérek vagy enyhén zöldesfehérek, csüngő fürtökben jelennek meg. Illatosak és sok rovart vonzanak. Termése nagyon jellegzetes: felfújt, hártyás falú, hólyagszerű toktermés, amely éréskor barnul. A magok kemények, gömbölydedek, mogyorószerűek.
Növényföldrajz
A faj Közép- és Dél-Európában őshonos. Előfordul a Balkánon, Közép-Európa melegebb vidékein és Nyugat-Ázsia egyes részein. Természetes élőhelyei lombos erdők, erdőszegélyek, patakvölgyek és üde cserjések.
Ökológiai igények
A Staphylea pinnata félárnyékos vagy világos fekvésben fejlődik a legjobban. A humuszban gazdag, üde, jó vízellátású talajokat kedveli, különösen meszes alapkőzeten érzi jól magát. A szárazságot kevésbé viseli el, ugyanakkor a pangó vizet sem kedveli. Fagytűrése jó.
Etimológia
A Staphylea görög eredetű név, a staphylé szó jelentése „szőlőfürt”, amely a csüngő virág- vagy termésfürtökre utal. A pinnata latin szó, jelentése „szárnyalt”, amely az összetett levelek felépítésére utal.
Megjegyzés
A Staphylea pinnata és a Staphylea colchica közeli rokon hólyagfafajok, de több bélyeg alapján elkülöníthetők. A Staphylea pinnata általában magasabb, lazább habitusú cserje vagy kis fa, levelei többnyire 5–7 kisebb, keskenyebb levélkéből állnak, virágzata hosszabb, légiesebb. Termése viszonylag kisebb, vékony falú, háromrekeszű hólyagszerű tok.
A Staphylea colchica ezzel szemben robusztusabb, dúsabb megjelenésű faj, levelei nagyobbak és szélesebbek, a levélkék gyakran erőteljesebben fogazottak. Virágzata tömöttebb, a termések pedig nagyobbak, erősebben felfújtak. A S. colchica általában párásabb, melegebb kaukázusi–kolchisi erdőkhöz kötődik, míg a S. pinnata szélesebb közép-európai elterjedésű.
