Taxus baccata - tiszafa

Rendszertani besorolás

• Család: Taxaceae (tiszafafélék)

• Nemzetség: Taxus

• Faj: Taxus baccata

• Magyar nevek: közönséges tiszafa, európai tiszafa.

Lassan növő, hosszú életű, örökzöld fa vagy nagy cserje.

Alaktani jellemzés

Méret, habitus

• Természetes körülmények között 10–20(–25) m magas fává nőhet, de gyakran csak nagyobb cserjeként találkozunk vele.

• Koronája változatos: fiatalon kúposabb, idősen inkább szétterülő, szabálytalan, sokszor többtörzsű.

• Rendkívül hosszú életű faj – több száz éves, ritkán ezer év feletti példányok is ismertek.

Törzs, kéreg

• Törzse viszonylag alacsonyan elágazik, gyakran csavarodott.

• Kérge vékony, barnásszürke–vörösesbarna, idős korban hosszanti szalagokban leváló, pikkelyesen foszló.

Hajtások, levelek

• Hajtásai zöldesbarnák, rugalmasak.

• Levelei tűszerűek, de laposak, 2–3 cm hosszúak, puhább tapintásúak, mint a fenyőké:

  • felső felületük sötétzöld, fényes,

  • alsó felületük világosabb, két halványabb sávval (a légzőnyílások miatt).

• A levelek a hajtáson kétsorosnak látszanak, oldalirányban kiterülnek, de valójában spirálisan állnak, csak csavarodással rendeződnek „fésűs” sorokba.

Virágok, termés

• Kétlaki faj: külön egyedeken vannak a porzós és a termős virágok.

• Virágai kicsik, kevéssé feltűnőek, kora tavasszal (általában március körül) nyílnak.

• A klasszikus „toboz” helyett sajátos, ún. áltermése van:

  • a magot piros, húsos magköpeny (arillus) veszi körül, ami bogyószerű, harang alakú,

  • ez a piros, zselés állagú burok édes, nem mérgező, sok madár fogyasztja,

  • a belső barna mag erősen mérgező.

Toxicitás

• A tiszafa minden része mérgező (levelek, kéreg, mag), kivéve a piros magköpenyt.

• A mérgezést főként a taxin nevű alkaloidok okozzák, amelyek a szívműködést és az idegrendszert károsítják.

• Leginkább a legelő állatokra (pl. ló, szarvasmarha) veszélyes, de az ember számára is súlyos mérgezést okozhat, ha levelet vagy magot fogyaszt.

• A piros húsos rész önmagában ehető lenne, de a mag miatt fogyasztása nem ajánlott.

Növényföldrajz, élőhely

• Őshonos szinte egész Európában, Északnyugat-Afrikában és Kis-Ázsiában; a hegy- és dombvidéki árnyas lomberdők, szurdokerdők ritkább elegyfaja.

• Kedveli a hűvös, párás mikroklímát, mély, humuszos, jó vízgazdálkodású talajokat; a meszes alapkőzetet (mészkő, dolomit) sok helyen jól tűri.

• Árnytűrése kiemelkedő: az egyik legárnytűrőbb fás szárú – zárt erdőben is évtizedekig elél az alsó lombkoronaszinten.

Kertészeti, faanyag-hasznosítás

Kertészet

• Régóta ültetik parkfának, sírkerti növénynek, sövénynek; metszést jól bírja, formára is nyírható (labda, kúp, spirál).

• Számtalan kertészeti fajtája ismert: oszlopos, törpe, tarka lombú, terülő habitusú formák.

Faanyag

• Fája kemény, rugalmas, nagyon tartós, sárgásbarna, finom rajzolatú.

• Régen használta a népi ipar esztergályozásra, íjkészítésre, faragásra, dísztárgyakra.

• Lassú növekedése és ritkasága miatt ma inkább különleges, értékes faanyag, korlátozott mennyiségben.

Etimológia

• Nemzetségnév – Taxus

  • a latin „taxus” szó maga is a tiszafát jelenti; valószínűleg prelatin (őseurópai) eredetű erdőnév, amelyet a rómaiak vettek át.

• Fajnév – baccata

  • latin baccatus = „bogyós, bogyóval ellátott”; az áltermés bogyószerű, piros húsos burkára utal.