Taxus baccata - tiszafa

Morfológia
A Taxus baccata (közönséges tiszafa) lassú növekedésű, örökzöld tűlevelű fa vagy nagyobb cserje. Kedvező körülmények között 10–20 méter magasra nőhet, de gyakran többtörzsű vagy bokorszerű alakot vesz fel. Koronája sűrű, szélesen kúpos vagy szabálytalan. Kérge vörösesbarna, vékony lemezekben hámlik.

Tűlevelei laposak, puhák, 2–4 cm hosszúak, sötétzöldek, fonákjuk világosabb. A hajtásokon két oldalra fésűsen rendeződnek. A faj többnyire kétlaki, így a porzós és termős virágok külön egyedeken találhatók. A termős növényeken fejlődő magokat élénkpiros, húsos magköpeny (arillus) veszi körül, amely bogyószerű termés látszatát kelti.

Növényföldrajz
A faj Európa nagy részén, Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában és a Kaukázus vidékén őshonos. Magyarországon őshonos, de természetes állományai viszonylag ritkák. Elsősorban középhegységi szurdokerdőkben, bükkösökben és hűvös, párás erdei élőhelyeken fordul elő.

Ökológiai igények
A Taxus baccata az egyik legárnyéktűrőbb európai fafaj. Fiatal korban akár évtizedeken át fennmaradhat zárt erdőállomány alatt. Kedveli a humuszban gazdag, üde, jó vízellátású talajokat, különösen a mészkő- és dolomitalapkőzethez kötődő termőhelyeket. A szárazságot mérsékelten viseli, a szélsőségesen száraz és forró környezetet nem kedveli. Fagytűrése jó, és rendkívül hosszú életű; egyes példányai több mint ezer évesek lehetnek.

Erdészeti jelentőség
Napjainkban erdőgazdasági jelentősége csekély, mivel lassan növekszik és természetes állományai korlátozottak. Korábban azonban nagy becsben tartott fafaj volt. Kiváló árnyéktűrése miatt fontos elegyfaj a természetközeli erdőkben, ahol hozzájárul a több szintű erdőszerkezet kialakulásához. Természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű reliktumfaj.

Felhasználás
Fája rendkívül kemény, rugalmas, finom szövetű és tartós. A történelem során híres íjak, számszeríjak, faragványok, bútorok és esztergályos munkák készültek belőle. Napjainkban elsősorban dísznövényként ültetik; számtalan oszlopos, gömb alakú, törpe vagy arany lombú fajtája ismert.

Toxicitás

A Taxus baccata az európai flóra egyik legerősebben mérgező fája. A növény szinte minden része – a tűlevelek, a magok, a kéreg, a hajtások és a faanyag – mérgező, mivel taxin alkaloidokat tartalmaz. Kivételt csak a termést körülvevő piros, húsos magköpeny (arillus) képez, amely önmagában nem mérgező. A benne található mag azonban rendkívül mérgező, ezért a termés egészben történő fogyasztása veszélyes lehet.

A mérgezés tünetei közé tartozik a hányinger, hányás, hasi fájdalom, szédülés, légzési nehézség, szívritmuszavar, majd súlyos esetben keringés- és légzésleállás. A mérgezés gyors lefolyású lehet, és emberre, valamint számos háziállatra – különösen lovakra, szarvasmarhákra és juhokra – nézve halálos kimenetelű is lehet.

Érdekes módon a madarak a piros magköpenyt rendszerint károsodás nélkül fogyasztják, és a kemény magokat emésztetlenül ürítik, így fontos szerepet játszanak a faj terjesztésében.

A tiszafa mérgezősége már az ókorban ismert volt, ugyanakkor éppen e mérgező vegyületek közül származnak azok a taxán típusú hatóanyagok, amelyekből a modern onkológiában alkalmazott daganatellenes gyógyszerek egy részét fejlesztették ki.

Etimológia
A Taxus név valószínűleg az ókori görög toxon („íj”) szóval áll kapcsolatban, utalva a tiszafa kiváló íjfaanyagára. A baccata latin szó, jelentése „bogyós”, amely a piros, húsos magköpenyre utal, bár botanikailag nem valódi bogyótermésről van szó.