Tilia tomentosa - ezüst hárs

Morfológia

A Tilia tomentosa (ezüsthárs) nagy termetű, lombhullató fa, amely rendszerint 20–30 méter magas, kedvező körülmények között a 35 métert is elérheti. Koronája fiatalon szabályos kúpos, később szélesen tojásdad vagy boltozatos. Törzse egyenes, kérge fiatal korban sima és szürkés, idősebb fákon hosszanti repedésekkel barázdálttá válik.

Levelei kerekded-tojásdadok, 6–12 cm hosszúak, szíves vállúak, csúcsuk hosszúra kihegyezett. A levél színe a felső oldalon sötétzöld és fényes, míg a fonák sűrű fehéres-ezüstös csillagszőröktől molyhos. Szeles időben a lombkorona feltűnően ezüstösen csillog, ami a faj egyik legfontosabb ismertetőjegye. Őszi lombszíne többnyire sárga.

Virágai június–júliusban nyílnak. A sárgásfehér, illatos virágok 5–10 tagú bókoló virágzatokban helyezkednek el. Termése kerekded vagy enyhén körte alakú, kemény falú makkocska, amelyet a hársakra jellemző murvalevél segít a terjedésben.

Növényföldrajz

A faj Délkelet-Európa és a Balkán-félsziget őshonos fája. Természetes elterjedése Magyarországtól és Romániától délre, a Balkán-hegységen át egészen Törökország európai részéig terjed.

Magyarországon őshonos faj, elsősorban a Dunántúli-középhegységben, a Vértesben, a Bakonyban, a Budai-hegységben és más melegebb hegyvidéki területeken fordul elő. Jellegzetes alkotóeleme a molyhos tölgyeseknek, karsztbokorerdőknek és sziklaerdőknek.

Ökológiai igények

Az ezüsthárs fénykedvelő vagy félárnyéktűrő fafaj. A legtöbb hazai hársnál jobban viseli a nyári hőséget és a szárazságot. Jól fejlődik meszes, köves, sekély termőrétegű talajokon is, ezért gyakori dolomit- és mészkőhegységekben.

Jó várostűrő képességű, viszonylag ellenálló a légszennyezéssel, hőterheléssel és a talaj szárazodásával szemben. Fagytűrése szintén jó.

Erdészeti jelentőség

A Tilia tomentosa nem tartozik a legfontosabb faanyagtermelő fafajok közé, de jelentős elegyfafaj a szárazabb domb- és hegyvidéki erdőkben. Különösen értékes a klímaváltozás szempontjából, mert a hazai hársfajok közül az egyik legjobb szárazságtűréssel rendelkezik.

Ökológiai jelentősége nagy: virágzása idején jelentős táplálékforrást biztosít számos beporzó rovar számára, lombkoronája pedig kedvező mikroklímát alakít ki az erdőállományban.

Felhasználás

Faanyaga világos, puha, egyenletes szerkezetű és könnyen faragható. Szobrászati munkákhoz, faszobrokhoz, hangszeralkatrészekhez, rajztáblákhoz és különféle kézműves termékekhez használják.

Díszfaként rendkívül jelentős. Városi fasorokban, parkokban és közterületeken az egyik leggyakrabban ültetett hársfaj, mivel jól tűri a szárazságot és a városi környezetet. Virágai illóolajokat tartalmaznak, ezért a hársteák alapanyagaként is gyűjtik, bár gyógyászati célra gyakrabban használják a kislevelű és nagylevelű hárs virágzatát.

Etimológia

A Tilia a hársfák ókori latin neve, amely valószínűleg a görög ptilon („szárny”) szóval áll kapcsolatban, utalva a termésekhez kapcsolódó murvalevélre. A tomentosa latin szó, jelentése „nemezesen szőrös” vagy „molyhos”, amely a levelek fonákának sűrű, fehéres csillagszőrzetére utal.

A magyar ezüsthárs név a lombkorona jellegzetes ezüstös csillogására vezethető vissza, amely szeles időben különösen látványos.