Ulmus laevis - vénic szil, fehér szil

Morfológia
Az Ulmus laevis (vénic szil) lombhullató, közepes vagy nagy termetű fa, amely rendszerint 20–30 méter magasra nő. Koronája szélesen kerekded, laza szerkezetű, gyakran szabálytalan. Törzse egyenes vagy enyhén görbült, kérge szürkésbarna, idősebb korban repedezett.

Levelei váltakozó állásúak, tojásdadok vagy elliptikusak, jellegzetesen erősen aszimmetrikus levélalappal, szélük kétszeresen fűrészes. A levél felszíne viszonylag simább (innen a név: „laevis” = sima), fonákja gyakran enyhén szőrös. Virágai kora tavasszal, lombfakadás előtt nyílnak, aprók, nem feltűnők.

Termése szárnyas lependék, amelynek magja a szárny közepén helyezkedik el, és a termések gyakran hosszabb kocsányon csüngenek – ez fontos felismerési bélyeg.

Növényföldrajz
A faj Európa nagy részén és Nyugat-Ázsia egyes területein őshonos. Elterjedése főként síkvidéki és alacsonyabb dombvidéki területekre jellemző. Magyarországon is őshonos, elsősorban ligeterdőkben, folyóvölgyekben fordul elő.

Ökológiai igények
Az Ulmus laevis fényigényes vagy félárnyéktűrő faj. Kifejezetten kedveli az üde, nedves, időszakosan vízzel borított talajokat, ezért gyakori vízparti élőhelyeken. A pangó vizet jobban tűri, mint sok más szilfaj. Fagytűrése jó, a szárazságot viszont rosszul viseli. Természetes környezetében stabil vízellátás mellett fejlődik a legjobban.

Felhasználás
Elsősorban természetközeli ültetésekben, ligeterdők helyreállításában és vízparti zöldfelületeken használják. Parkfaként is ültethető, különösen nagyobb, nedvesebb területeken. Jelentős ökológiai szerepe van, mivel számos élőlény számára biztosít élőhelyet. A szilfavészre általában kevésbé érzékeny, mint más európai szilfajok.

Etimológia
Az Ulmus latin eredetű név, jelentése szilfa. A laevis latin szó, jelentése „sima”, amely a levelek viszonylag simább felszínére utal.