Magyar nevek: japán bors, japán borsfa, sanshō
Család: Rutaceae (rutafélék)
Rokonság: közel áll a „szecsuáni borsokhoz” (pl. Z. bungeanum), nem rokon a fekete borssal (Piper nigrum).
Morfológia
-
Életforma: lassú növekedésű, lombhullató cserje vagy kis fa (2–5 m).
-
Hajtás/ág: kéreg fiatalon zöldes-barnás; a nóduszokon jellegzetes kétágú tüske (páros tövisek).
-
Levél: páratlanul szárnyalt, többnyire 5–11 (ritkábban 13) tojásdad, 2–5 cm-es levélkével; a szélen finoman fűrészes-csipkés; a levéllemezben mirigypontok (illóolaj-tartó) láthatók és erősen citrusos-borsos illatú.
-
Virág: kétlaki; kicsi (3–5 mm), zöldessárga, ernyős bugákban; tavasz–kora nyár.
-
Termés: 3–5 mm-es, vöröses-barnára érő hólyagos tok (folliculus), éréskor felreped, és egy-egy fényes fekete mag látszik.
-
Kéreg/íz: csípős, zsibbasztó hatás – jellegzetesen „bizsergető”.
Elkülönítő bélyegek
-
Páros tövisek a nóduszokon.
-
Kis, illóolajos levélkék csipkés széllel.
-
Kétlaki virágzat, apró vöröses termés, fekete maggal.
-
Íz- és illatprofil: citrusos, zsibbasztó (sanshoolok).
Kémia és felhasználás
-
Fő hatóanyagok: sanshoolok, sanshoamidok, illóolajok (limonén, citronellál stb.).
-
Konyhai használat: Japánban „sanshō” néven a terméshéj szárítva-őrölve fűszer (pl. unagi, yakitori, tori-nanban), a fiatal hajtások/levelek (kínome) frissen fűszernövényként; a magok nem használatosak.
-
Gyógyászati/népi: emésztésserkentő, enyhe antiszeptikum.
-
Egyéb: dísznövényként is ültetik; fiatal tüskés vesszőkből sövény nevelhető.
Ökológia
-
Élőhely: hegy- és dombvidéki örökzöld–lombhullató erdők szegélye, ligeterdők, bozótosok; jól tűri a félárnyékot.
-
Talaj: jó vízáteresztő, gyengén savanyú–semleges vályog; pangó vizet nem kedveli.
-
Tűrőképesség: mérsékelt fagytűrés; szárazságot közepesen viseli.
-
Szaporítás: magvetéssel (hideghatás szükséges), félfás dugvánnyal; termő-/porzó egyedek külön.
-
Kártevők/betegségek: általában kevés gond, de takácsatka, pajzstetű megjelenhet.
Növényföldrajzi leírás (areológia)
-
Őshonos elterjedés:
-
Japán – Hokkaidótól Kjúsúig elterjedt, különösen a hegyvidéki erdők szegélyein; itt a legtipikusabb.
-
Koreai-félsziget – déli és középső részek.
-
Kína – főleg a keleti-északkeleti tartományok (pl. Liaoning, Shandong, Jiangsu), foltszerű előfordulások a középső hegyvidékeken.
-
-
Magassági öv: tengerpart közeli dombvidéktől kb. 1500 m-ig (helytől függően).
-
Florisztikai hovatartozás: Kelet-Ázsia (Sino-Japán flóraterület) templáris eleme; a Zanthoxylum nemzetség kelet-ázsiai diverzitásközpontjának tagja.
-
Másodlagos/terjedő állományok: kertészeti bevezetés Európában és Észak-Amerikában (dísz- és fűszernövény); elszabadulása ritka és lokális, inváziós státusza általában nem jelentős.
-
Rokon, gyakran kevert fajok a kereskedelemben:
-
Z. bungeanum (kínai/szecsuáni bors) – nagyobb, vastagabb terméshéj; erősebb, gyantás aroma.
-
Z. simulans – ÉK-Kína; durvább tüskék, eltérő illat.
-
Z. armatum – D-Ázsia; melegebb klímát igényel.
-
Fenológia (Kelet-Ázsia mérsékelt öv)
-
Lombfakadás: kora tavasz.
-
Virágzás: április–május.
-
Termésérés: nyár vége–ősz eleje; ekkor gyűjtik a fűszernek való perikarpiumot.
Etimológia:
-
Zanthoxylum — a név a görög xanthós (ξανθός = „sárga”) és xýlon (ξύλον = „fa, faanyag”) szavakból ered, tehát jelentése kb. „sárgafa”. A név a fajok sárgás színű fájára/kéreganyagára utal.
-
A „Zanthoxylum” forma Linné-től származó helyesírási alak; a későbbi „Xanthoxylum” írásmód logikusnak tűnik ugyan a görög eredet miatt, de a botanikai nevezéktanban a Z-vel írt alak konzervált és a hivatalosan elfogadott.
-
-
piperitum — latin melléknévi alak a piper („bors”) szóból → piperitus/piperitum = „borsos, borsízű, borsra emlékeztető”. A faj jellegzetes, csípős-zsibbasztó, „borsos” ízére és illatára utal.
-
Szerzői jelzés: Zanthoxylum piperitum (L.) DC. — azaz a faji név alapját Linné adta, és A. P. de Candolle helyezte át a Zanthoxylum nemzetségbe.
-
Köznevek etimológiája: a japán sanshō (山椒) név a san („hegy”) és shō („bors”) elemekből áll; a kínai konyhában használt „huājiāo/山椒” megnevezések rokon fajoknál is előfordulnak.
